Ki drukkol az oroszoknak?

Új szintre lépett a Fidesz kommunikáció. Eddig a békepártiság volt a fő üzenet azzal spékelve, hogy Brüsszelben rajtunk kívül mindenki más háborúpárti. Ez a gondolat a nyugati fegyverszállításokkal volt alátámasztva. Most viszont már az a kérdés, hogy mi magyarok akkor kinek is drukkolunk?

Az ukrán elnök brüsszeli meghívása egy komoly színielőadásra késztette a résztvevőket. A túlnyomó többség hősként, széles mosollyal és nagy tapssal üdvözölte Volodimir Zelenszkijt. Ugyanakkor nagy publicitást kapott, hogy Orbán Viktortól viszont se mosolyt, se tapsot nem kapott az ukrán politikus, amivel nyilvánvaló jelét adta a magyar kormányfő, hogy nem kedveli az ünnepelt vendéget. Valószínűleg ez késztette a fideszes Hír TV megmondóembereit, hogy most aztán előálljanak a valódi farbával. A február 12-i, vasárnapi Sajtóklubban aztán ez megtörtént. Bencsik András Békemenet-alapító és a kormánypárti Demokrata főszerkesztője ugyanis nyíltan kiállva közölte:

Igen, én is az oroszoknak drukkolok.

Az indoklás pedig a Telex összefoglalója szerint a következőképpen hangzott. Azért, mert mocskos, embertelen hazudozást és szélhámoskodást művel a „pulóveres-pólós színművész”, azaz Zelenszkij, aki „úgy csinál, mintha államférfi lenne”, miközben „ez a szerencsétlen csak egy figurát alakít”.

A két politikus kezet fogott Brüsszelben (Fotó: Orbán Viktor/Facebook)
A két politikus kezet fogott Brüsszelben (Fotó: Orbán Viktor/Facebook)

Nem egészen érthető, hogy lehet összevetni több tízezer ember meggyilkolását, települések lerombolását és a nemzetközi jog alapelveinek durva megsértését egy ember esetleges színészkedéseivel, hazudozásával. A két tételsor egyszerűen nem összehasonlítható, még csak alma és körte szinten sem. Az ENSZ alapokmánya fontos jogi kötelmeket határozott meg. Például a népek önrendelkezési jogát, az államok szuverén egyenlőségét, az államok területi épségét és politikai függetlenségét, az államok belügyeibe való beavatkozás tilalmát, az erőszakkal való fenyegetés és az erőszak alkalmazásának tilalmát, a nemzetközi béke és biztonság veszélyeztetésének tilalmát, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartását. Mindennek komolyan vétele, vagy megszegése nem fontos egy kormánypárti szónoknak egy olyan országban, ahol egy kereskedőt megbüntetnek, ha nem ad egy gombóc fagyi után nyugtát vagy számlát? Érdekes álláspont. Ha pedig az állítólagos színészkedés oly nagy bűn valakinek az agyában, hogy felülírja emberek gyilkolását, a nemzetközi jogszabályokat, akkor a Fidesznek van e területen muníciója Zelenszkijjel szemben. Ott található a Kossuth-díjas Nagy Feró, vagy az újdonsült fideszes, Győzike. El kell őket is vinni Brüsszelbe, hátha kapnak akkora tapsot, mint az ukrán elnök.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo