Kellemetlen: nem kellett volna lebontatni a kolontári házat

A Veszprém Megyei Bíróság jogerős ítéletében hatályon kívül helyezte a megyei kormányhivatal határozatát, amely elrendelte az egyik kolontári károsult házának elbontását; a tulajdonosok az eljáró hatóságokkal szemben kártérítést kérnek.

A kolontári család jogi képviselőjének közleménye szerint a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófában elöntött és lakhatatlanná vált ház tulajdonosa nem vette igénybe az állam által felkínált kárenyhítést, és a bontáshoz sem járult hozzá. A devecseri jegyző - mint építési hatóság - ennek ellenére elrendelte a ház bontását - tette hozzá.

A jegyző a határozatában arra hivatkozott, hogy a hullámtérben fekvő épületnek visszaduzzasztó hatása lehet, ami veszélyezteti a települést egy esetleges újabb gátszakadáskor. A tulajdonos fellebbezését követően a másodfokon eljáró Veszprém Megyei Kormányhivatal az elsőfokú döntést helybenhagyta. A másodfokú határozatot  követően az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság utasítást adott az ingatlan bontására, s az meg is történt.

A Magyar György és Társai Ügyvédi Iroda által képviselt tulajdonos időközben a bíróság előtt támadta meg a közigazgatási határozatot, és a bíróság a keresetnek helyt adva megállapította, nem volt törvényes alap a kényszerbontásra. A jogerős ítélet birtokában a kolontári család a közigazgatási jogkörben okozott kára miatt kártérítési igénnyel kíván élni az eljáró hatóságokkal szemben - közölte Magyar Gábor.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo