Indul az állami zajprogram: nem csak halljuk, látjuk is

Korszakváltáshoz érkezett Magyarországon a zajvédelem, mivel az időszakos adatszolgáltatást a zajterhelés folyamatos vizsgálata váltja föl - jelentette be az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára egy budapesti rendezvényen.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Rácz András közölte, hogy az uniós kötelezettségvállalás a zajtérképek 5 évenkénti megújítását írja elő, ám Magyarországon ez a feladat a források és a szabályozás hiányosságai miatt sokáig nem teljesült megfelelően. A kormány tavalyi döntése értelmében a folyamatos zajvédelmi feladatellátásra 2 milliárd forint jut, a zajtérképezést pedig két tudományos háttérintézmény, a Herman Ottó Intézet és a Közlekedéstudományi Intézet veszi át az önkormányzatoktól. Előbbi a települések, utóbbi a közlekedési vonalak zajterhelését vizsgálja – tette hozzá.

Fotó: pixabay.com

A zajtérképek adatsorai nyilvánosak lesznek, a lakossági tájékoztatás mellett többek között a települési fejlesztések tervezését is segíthetik. Az államtitkár hozzátette, hogy a folyamatos és hosszú távú zajszennyezés jelentős megterhelést okoz, csökkentéséhez a döntéshozókon és az orvosokon túl sokak összefogása szükséges.

Muntag András zajszakértő a rendezvényen kiemelte, hogy a zajtérkép nem csupán mérési eredmények térképes megjelenítése, hanem soktényezős számítás eredménye, hiszen a zaj az észlelőig nem csupán egy úton juthat el, napszakonként változhat, és több forrásból is eredhet.

A szakértő hangsúlyozta, hogy a korszerű zajtérképnek az egy pontba jutó zajok eredőjét kell megjelenítenie folyamatosan frissítve, ám ha ez teljesül, az sokak számára jelenthet hasznos segítséget.

Beteggé tesz az irodai zsivaj
Egy egész Európára kiterjedő kutatás szerint a magyarok 25%-a gondolja úgy, hogy hangos zajnak van kitéve a munkahelyén, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a zaj következtében keletkező halláskárosodás Európában a leggyakoribb munkahelyi betegség.

Román Zsuzsa szakorvos hangsúlyozta, hogy a zajterhelés testi és lelki tüneteket is okoz. Fokozza többek között az idegességet, az agressziót, a stresszt, zavarja a figyelmet, befolyásolja a légzést és a szívműködést, mérhetően emeli a szívroham és a cukorbetegség kockázatát, az anyagcserét befolyásolva hozzájárul az elhízáshoz, a zaj miatti nagyobb reflexidő pedig több balesethez vezet – tette hozzá.

Egy Angliában végzett vizsgálat eredményeire hivatkozva megjegyezte, hogy a szigetországban a 10 milliárd eurót is elérheti évente a zaj társadalmi kára az elvesztegetett munkanapok, a csökkent munkavégzés és a tanulás megzavarása miatt.

Magyarországon a lakosság negyede él az 55 decibeles határértéknél nagyobb zaj mellett, noha ennél alacsonyabb terhelés is veszélyes, hiszen az egyéni érzékenység eltérő, és összeadódhat más hatásokkal is – mondta. A szakorvos az összefogás jelentőségét hangsúlyozta a zajvédelemben, és hozzátette, hogy a zajterhelés hatásainak kezelése népegészségügyi feladat.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo