Indul a kutyabarát cégek versenye

Immáron negyedszer kerül megrendezésre az Év Kutyabarát Helye Pályázat, és nem véletlenül. A kutyatulajdonosok részéről évről évre nő az igény, hogy kedvencükkel együtt is igénybe tudjanak venni bizonyos szolgáltatásokat, és mivel szerencsére bővül azon cégek, munkahelyek, éttermek, vállalkozók köre, akiknek fontos ez az igény, ők is megérdemlik a figyelmet - évente egyszer kiemelten.

Kutyabarát étterem, cukrászda, hotel, munkahely – pár éve mindez még szinte elképzelhetetlen volt. Szerencsére azonban, ahogy külföldön, úgy hazánkban is egyre többen ismerik fel a kutyatulajdonosokban rejlő lehetőséget, és szolgáltatásaikkal nyitnak feléjük.

Kép:Flickr

Természetesen ehhez az is kellett, hogy egy egyre erősödő, bővülő és komolyodó kulturált kutyatartói réteg alakuljon ki, akiknek biztonságos kutyabarát szolgáltatást nyújtani.

Az ország első kutyabarát szolgáltatásait és helyeit összegyűjtő portál, a Kutyabarát.hu által megrendezett pályázat célja, hogy elismerést kapjanak azok a cégek, szolgáltatók, akik megnyitották kapuikat a négylábúak előtt is. Ezzel egyben egy fontos társadalmi jelenséget is elismernek: kutyánk immáron családtaggá, teljes jogú társunkká vált, akivel nem nyűg és fejfájás együtt tölteni az időnket, hanem élvezet – persze csak ha felelős gazdik vagyunk.

Állati jó ötletek, már ma indulhat az üzlet!
Nincs határa annak, hogy egy élelmes vállalkozó mennyit kereshet a házi kedvenceken anélkül, hogy megkopasztaná a gazdikat, vagy ártana az állatoknak. Magyarország a háziállatok számát tekintve nagyhatalom, mutatunk öt olyan ötletet, amelyekkel akár mellékállásban is vállalkozást indíthatunk.
A nevezhető kategóriák bővülése is azt jelenti: az élet egyre több területén látják szívesen a mi szívünknek oly fontos kedvencünket. Idén a 8 állandó kategória mellett egy újabb csoporttal lettünk többek: az Év Kutyabarát Üzletközpontja kategóriában is érkezhetnek nevezések, hiszen egymás után döntenek úgy az üzletközpontok, hogy felvállalják a kutyabarátságot.

A nevezési időszak október 3-ig tart, a szavazás pedig az Állatok Világnapján, október 4-én indul és október 31-ig tart. A nevezéssel a pályázók egyben társadalmi ügyet is támogatnak, nevezési díjuk 10%-a a Noé Állatotthon Alapítványhoz kerül kutyatáp formájában.

Idei évben az együttműködő partnerek, illetve a zsűri is bővült: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a felelős állattartás népszerűsítése érdekében a pályázat mellé állt, továbbá Barabás Évi mellett egy szálloda csoport szakmai vezetője is segíti a zsűri munkáját.

A nevezhető kategóriák:

- Étterem (Budapest / vidék)

- Kávézó (Budapest / vidék)

- Romkocsma / Pub / Borbár

- Cukrászda

- Szálloda

- Panzió / Vendégház

- Munkahely

- Bolt

- Kutyabarát üzletközpont

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo