Idén elmaradhat a nyaralás

Bár rövidtávon többen látják optimistán az anyagi helyzetüket, 35 százalék még mindig azzal számol, hogy nem lesz pénze a nyaralásra, a gyerek taníttatásának költségei már nem nyomasztják annyira a magyarokat – állapította meg K&H kutatása.

Kép: Pixabay

Anyagi helyzet megítélése, közbiztonság alakulása, közlekedési és utazási kockázatok – a biztonságérzettel kapcsolatos várakozásokat méri fel a K&H biztos jövő indexe. „Három fontos komponens – a jelenlegi anyagi helyzet, a rövid és hosszú távú anyagi biztonság érzékelése - értéke az enyhén semlegesből az enyhén pozitív irányba fordult, ez magyarázza, hogy az index -3,7 pontról 2,4 pontra nőtt” – mondta Kuruc Péter, a K&H Biztosító életbiztosítás és saját értékesítési csatornák divíziójának vezetője. Ennek egyik oka az év végére jellemző bizakodóbb hangulat, illetve a párizsi terrortámadások miatt a köz- és közlekedésbiztonság megítélésében történt változás. Arról, hogy a változások trendszerűek-e a következő negyedéves lekérdezések döntenek majd.

Rövid távon a nyaralás a gond

A kutatásból kiderül, hogy bár a jelenlegi anyagi helyzetüket a legtöbben (29 százalék) még mindig csak inkább pozitívnak tartják – 26 százalék pedig inkább negatívnak - nőtt a bizakodók száma. A nagyon pozitív válaszok aránya 17 százalékról 23 százalékra emelkedett, a legoptimistábbak a budapesti 30-asok.

Még mindig sok pénz van a párnacihában
Az elmúlt egy évben az alacsony inflációnak és a reálbér növekedésnek köszönhetően nőttek a magyar háztartások megtakarításai, de még mindig sok készpénzt tartanak a magyarok.
A rövid távú anyagi kockázatokat mérlegelve a válaszadók közül legtöbben még mindig azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy nem lesz pénzük nyaralni (bár arányuk 41-ről 35 százalékra csökkent 2015 harmadik negyedévéhez képest). A gyerekek tanításának költsége és, az, hogy nem lesz pénz betegség esetére a második helyre szorult. Az egészség elromlását és a munkahely elvesztését egyaránt 26 százalék tartja rövid távon kockázatosnak.

Beázástól, betöréstől tartunk

Az ingatlanokkal kapcsolatos kockázatok megítélése nem változott: leginkább a beázást, üvegtörést és a természeti csapásokat tarják a magyarok a legvalószínűbbnek. Ezek után következik sorban a lopás, rablás, míg a másnak anyagi kár vagy sérülés okozása 15 illetve 8 százalékkal a lista végén kullog. Az eddigi enyhe télnek köszönhetően, hogy a természeti csapásoknak is kisebb valószínűséget tulajdonítottak a megkérdezettek a negyedik negyedévben: a három leginkább valószínű természeti csapás továbbra is a hőség, a felhőszakadás és a szárazság.

Az autósok közlekedési kultúrájának javulására a negyedik negyedévben is mindössze 18 százalék számít, a kerékpáros kultúra megítélése sem javult számottevően. Hasonlóan a baleseti statisztikák javulására sem számítanak igazán, mindössze 22 százalék azoknak az aránya, akik bíznak a javulásban. A magyar autósok leginkább (31 százalék) attól félnek, hogy egy másik autós okoz sérülést a járművükben, míg mindössze 13 százalék számol azzal, hogy ő is okozhat kárt egy másik autósnak. A jármű feltörése 22 százalékkal a második - feltörést nagyon valószínűnek tartók aránya 28 százalékról csökkent erre a szintre -, míg a lopás 20 százalékkal a harmadik helyre szorult.

Túl ritkán kérünk tanácsot pénzügyekhez
A budapestiek járnak a bankfiókba a leggyakrabban, kétszer annyiszor, mint a vidékiek – derült ki a K&H felméréséből. Többet járnak bankfiókba azok, akik a leginkább tudatos, hó eleji megtakarítók. A nők és a 26 év alattiak gyakrabban fordulnak az ügyintézőkhöz pénzügyi tanácsért.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo