Az országban a valóság és a látszat minden korábbinál jobban összekeveredett, és természetesen a látszat uralkodik. Az egészségügyre, a közoktatásra, a felsőoktatásra, a kutatásra és fejlesztésre fordított kiadások a rendszerváltás óta és ma is elmaradnak a hasonló országokéhoz képest.

Orbánnnak annyira fájt ez az „árulás”, hogy egy 25 pontos listát küldött a Professzorok Batthyány Körének, amely olyan, a kormányzati döntések kiindulópontjául szolgáló adatokat tartalmazott, melyek eltértek a professzorok elemzésétől. A miniszterelnök és a professzorok kapcsolata egy szegényes formalitássá változott, az értelmiség pedig gyakorlatilag eltűnt a Fideszből. A kormánypárt a közvéleménykutatások szerint az idősek és az iskolázatlanok gyűjtőhelye lett.

Mondhatnánk „magánügy”, hogy egy párt nem tart igényt egy ország értelmiségére és kísérletet sem tesz e réteg megnyerése érdekében, de sajnos nem az. E problémának egyik legfontosabb közéleti tünete az úgynevezett luxizás. Amikor a kormány kedvezményezettjeinek nincs egyetlen gondolata arról, hogy milyen értelmes célra költhetnék könnyen jött töméntelen pénzüket. Amikor az ország leggazdagabb emberének felesége félmillióba kerülő szoknyát húz, amelynek valós értéke pár ezer forint.

Ezeket a luxuscikkeket az olyan sült hülyéknek találták ki, akiknek már annyi eszük sincs, hogy felismerjék az értékarányosság ábécéjét és az értelmes pénzköltés alkotó erejét.