Holnaptól megszűnnek a roamingdíjak az EU-n belül

Június 15-től megszűnnek a roamingdíjak az Európai Unióban, így a távközlési cégeknek belföldi díjakért kell mobilszolgáltatást biztosítaniuk az unión belül időszakosan külföldre utazók számára.

Mindez azt jelenti, hogy az EU-n belül felárak nélkül, a hazai díjszabás szerint lehet mobiltelefonról hívást kezdeményezni és fogadni, SMS-t írni és internetezni - írja az MTI.

Június közepétől extra költségek nélkül tudunk majd emailezni, navigálni vagy telefonálni az EU-ban
(fotó: freeimages.com)

Az EGT államokra is kiterjed a szabályozás

Az új feltételek érvényesek az Európai Gazdasági Térséghez (EGT) tartozó Izlandon, Liechtensteinben és Norvégiában is. Az EU-roaming ugyanakkor nem terjed ki az unión kívüli európai államokra, így például Svájcra, vagy a szomszédos országok közül Szerbiára és Ukrajnára. Nem vonatkozik a roaming a magyarországi hálózatról külföldi számra indított hívásokra sem, ez utóbbi nemzetközi hívásnak számít.

A változtatás a külföldre utazó turistákat, az időszakosan külföldön dolgozókat és tanulókat, illetve a határ menti ingázókat is érinti, és egyaránt vonatkozik az előre fizetős kártyákra és a havidíjas előfizetésekre.

Ha viszont valaki állandó jelleggel használja egy másik uniós országban a SIM kártyáját, akkor a mobilszolgáltatók - a méltányos használat elve alapján - eseti díjat számíthatnak fel. A roamingcélú adatforgalomban pedig korlátot állíthatnak fel a szolgáltatók a korlátlan belföldi adatkeretet tartalmazó csomagok esetén.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) múlt heti közleményében hangsúlyozta, hogy kiemelten ellenőrzik a szolgáltatók roaming-díjszabási gyakorlatát, a hatóság eddigi tapasztalatai szerint azonban a szolgáltatók betartották a roamingdíjak csökkentésére vonatkozó előírásokat.

Hozzátették, hogy a barangolási díjak csökkentése évek óta fokozatosan ment végbe az unióban, a roamingdíjak eltörlése ennek a folyamatnak lesz az utolsó lépése. Az NMHH adatai alapján az elmúlt három évben a 14 év feletti lakosság mintegy 30 százalékát (csaknem 2,4 millió embert) érintette a roamingszabály, ennyien utaztak külföldre Magyarországról, de többségük - vélhetően a magasabb költségek miatt - nem használta a mobiltelefonját.

Készen állnak, de változásokra számítanak a szolgáltatók

A Magyar Telekom korábban jelezte, hogy az elmúlt években számos, a roaming használatot elősegítő kedvezményes ajánlat hatására folyamatosan nőtt ügyfeleik roaming hang- és adatforgalma - a tavaly nyári adatok szerint egy év alatt a hatszorosára -, és a társaság arra számít, hogy június 15. után tovább emelkedik a forgalom. Hozzátették, hogy az előfizetők a legtöbb roaming forgalmat Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Franciaországban és Horvátországban bonyolították a korábbi években.

A Vodafone az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a társaság egyes EU-csomagjaival már eddig is többletdíj nélkül lehetett az uniós tagállamokban, továbbá Izlandon, Liechtensteinben, Norvégiában, Svájcban és Törökországban telefonálni és mobilnetezni. Az érintett csomagok használatával a magyarországi előfizetőik adatforgalma 2015 áprilisától 2017 márciusáig meghaladta a 300 millió megabájtot, beszélgetésük megközelítette a 150 millió percet, így az EU által szabályozott tarifákhoz képest több mint 20 milliárd forintot spórolhattak meg.

Jobb az Android, mégis az iOS a népszerűbb
Teljesítmény tekintetében továbbra is az androidos készülékek a legjobbak – derült ki a Blancco negyedéves felméréséből. Az okostelefonok felhasználói leggyakrabban a készülék túlmelegedése és a GPS rossz működése miatt elégedetlenek.
A Telenornál a roamingszabályok módosulása miatt a mobilhasználati szokások terén komoly változásokkal számolnak. A társaság várakozásai szerint a hang- és SMS-forgalom kevésbé fog emelkedni, de az adathasználat jelentős mértékben növekedhet - írták az MTI-nek küldött válaszukban. Hozzátették, hogy mindez a kártyás ügyfeleket várhatóan kevéssé fogja érinteni.

Kovács Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-hez eljuttatott elemzésében kifejti: a díjbevétel kiesése alapvetően negatív hatást jelent a telekommunikációs szolgáltatóknak, ugyanakkor a társaságok az elmúlt években már felkészülhettek erre a lépésre.

Az Európai Elektronikus Hírközlési Szabályozók Testülete (BEREC) úgy számol, hogy szektorszinten 1,2 milliárd euróba kerülhet a díjak eltörlése, miközben évente körülbelül 4,7 milliárd euró bevétel származik a roamingdíjakból. Az uniós felügyelet számításai alapján a hang- és SMS-alapú díjak kiesését az adatforgalomra felszámított eseti díj - részben - kompenzálni fogja - írta az elemző.

Az uniós direktíva szerint az eseti adatroaming díja - amelyet például a méltányost meghaladó adathasználatkor számítanak fel - jelenleg gigabájtonként 7,7 euró, de ezt 2022-ig csökkenteni kell: 2018-ra 6 euróra, 2019-re 4,5 euróra, végül 2022-re 2,5 euróra, de 2019-ben felülvizsgálják ezt az árszabályozást.

Az uniós direktíva próbálja védeni a nagyobb veszteségektől a cégeket, amennyiben a roamingdíjak eltörlése jelentette veszteség meghaladja az éves nettó eredményük 3 százalékát, úgy a szolgáltatók pótdíj kivetésére jogosultak, amelynek mértékét a helyi hatósággal egyeztetve határozzák meg - közölte az Equilor elemzője.

Véleményvezér

Dupla annyi különadót fizetett a Lidl az államnak, mint amennyi nyeresége lett

Dupla annyi különadót fizetett a Lidl az államnak, mint amennyi nyeresége lett 

Mohó volt az állam, ami elég gyakori probléma manapság.
Elkészült a világ első olyan robotja, amely már beszél és reagál, természetesen Tesla - video

Elkészült a világ első olyan robotja, amely már beszél és reagál, természetesen Tesla - video 

8 millió forint lesz az ára az új szuper robotnak.
Titkos viszonyra derült fény Donald Trump és Putyin között

Titkos viszonyra derült fény Donald Trump és Putyin között 

Újabb botránykönyv érkezik a piacra.
Hatalmas bakot lőtt Orbán Viktor

Hatalmas bakot lőtt Orbán Viktor 

Lesz-e bocsánatkérés egy ilyen fajsúlyos tárgyi tévedés után?
Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők

Kamu jelenléti íveket írtak alá a fideszes EP-képviselők 

Eddig se feszítették szét a munka istrángját a fideszes EP-képviselők.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo