Hol vár győzelmet az MSZP?

A szocialisták országos és fővárosi kampányfőnöke szerint is jobban fog szerepelni a párt vasárnap az önkormányzati választáson annál, mint amilyen eredményt tavasszal elértek. Az MTI úgy tudja, hogy az MSZP a fővárosban négy polgármesteri szék megőrzésével mindenképpen számol.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Molnár Zsolt, a szocialisták fővárosi kampányfőnöke az MTI-nek pénteken úgy vélekedett: a sikeres MSZP-s polgármesterek ismét győzhetnek Budapesten. Hozzátette, a pártnak erős frakciója lesz a fővárosi közgyűlésben és az eredmény alapján nem lesz megkérdőjelezhető az MSZP váltópártisága. A szocialista politikus hangsúlyozta: természetesen az igazi siker Horváth Csaba főpolgármester-jelölt győzelme lenne.

Az MTI úgy tudja, az MSZP azzal számol, hogy a fővárosban nagyjából harminc százalékos eredményt fog elérni, és tízfős frakciója lesz ősztől - a főpolgármesterrel együtt - 34 tagú fővárosi közgyűlésben. Előrejelzésük szerint négy nem fideszes polgármesterjelölt nyerhet vasárnap Budapesten. Tóth József - aki egyéniben is győzni tudott a tavaszi parlamenti választáson - ötödszörre is polgármester lehet a XIII. kerületben. Az MSZP Gajda Péter kispesti és Szabados Ákos XX. kerületi polgármestertől is győzelmet vár, utóbbi negyedszer méretteti meg magát. Számításaik szerint Soroksáron is az általuk támogatott jelölt, Geiger Ferenc fog nyerni.

Szoros eredménnyel kalkulálnak Molnár Gyula újbudai polgármesternél, aki nyolc éve vezeti a kerületet. A szocialisták szerint kérdés, hogyan hat az eredményre, hogy a politikust ezen a héten idézték be a Központi Nyomozó Főügyészségre egy ingatlan eladása miatt. Molnár Gyulának fideszes, LMP-s és jobbikos kihívója is van. Szintén szoros eredménnyel számolnak Újpesten, ahol Trippon Norbert a jelöltjük. Az MSZP győzelmet vár Szegeden Botka Lászlótól, Szombathelyen Ipkovich Györgytől és Miskolcon Káli Sándortól, mindhárman nyolc éve polgármesterek. 

A vidéki fellegvárak

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - ahol a szocialistákat a tavaszi országgyűlési választáson a Jobbik is megelőzte - Káli Sándoron kívül Szerencsen, Sajószentpéteren és Kazincbarcikán próbálja meg a polgármesteri szék újbóli elnyerését MSZP-s városvezető, közülük utóbbiban remél még győzelmet az MSZP.

Az MTI információi szerint a szocialisták arra számítanak, hogy polgármesterjelöltjük nyer Tatabányán, Salgótarjánban, Vácott, Makón, Szerencsen, Mezőkövesden, Pilisen és Polgáron.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo