Lássa ezt Lázár János! – osztrák példa a Fertő tónál

A magyar kormány kudarcos gigaberuházása betonnal és perekkel terhelt. A tó osztrák oldalán egy hasonló nagyvolumenű turisztikai beruházást adtak át nemrég.

Több kárt, mint hasznot hozhat a befektetőnek, ha a társadalmi egyeztetést mellőzve – az érintettek bevonása nélkül – hajtja végre a fejlesztését, ráadásul a fenntarthatósági szempontokat sem veszi figyelembe – ezt példázza a magyar állam félbehagyott Fertő tavi nagyberuházása – állapítja meg a 24.hu összehasonlító írása.

A magyar oldali állami fejlesztést a Greenpeace szerint természetkárosítás jellemezte
A magyar oldali állami fejlesztést a Greenpeace szerint természetkárosítás jellemezte
Fotó: Greenpeace/Járdány Bence

Magyar oldalon a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban, világörökségi területen zajló fejlesztést 2016 óta tervezik, eddig elköltöttek rá megközelítőleg 12 milliárd forintnyi közpénzt, amely javarészt a Mészáros és Mészáros Zrt. által végrehajtott, majd abbahagyott építési munkálatokra folyt el.

A projekt tervezését és kivitelezését nem csak a helyi lakosság és a civil szervezetek kizárásával kezdték meg, hanem a magyar kabinet még az ENSZ tudományos és kulturális szervezetével az UNESCO-val sem folytatott egyeztetéseket. Pedig Magyarország a világörökségi egyezmény aláírásával vállalta, hogy amennyiben az örökségi területeken beruházásokat tervez, akkor a szervezetet nem csak véleményezőként, hanem szakértőként is bevonja.

A fejlesztés végrehajtása jelenleg „az állami beruházások átütemezése”, vagyis a költségvetési pénzszűke, továbbá a projekt körül évek óta zajló, több szálon futó pereskedések miatt szünetel. Valószínűleg a kormányzat megspórolhatta volna a projekt folyamatos akadályoztatását, amennyiben nem erőből nyomja át a beruházást, hanem átláthatóan, az érdekelt felek bevonásával jár el.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo