Fapados suli skótoknak

A skóciai szülőknek, akik a gyenge közoktatás helyett magániskolába küldik gyerekeiket, évi 14.000-26.000  fontot kell  ezért fizetniük. Egy mozgalom most “fapados  iskolákat” szervez, elérhető áron.

James Tooley, a Newcastle Egyetem tanára, korábban fejlődő országokban dolgozott és azt tapasztalta, hogy jó gazdálkodással kevés pénzből is lehet színvonalas iskolákat fenntartani. Amikor egyszer Rómából  business osztályon repült vissza hazájába, gondolt arra: ugyanúgy elérhette volna célját fapados gépen - sokkal olcsóbban. Miért ne lehetne ezt a modellt az oktatásban is bevezetni?

Kép: Pixabay

A skóciai magániskolákat csak az igazán gazdagok tudják megfizetni, hiszen egy gyerek évi oktatása átszámítva öt-kilenc millió forintba kerül.

Tooley számításai szerint egy gazdaságosan működtetett magán középiskolában átszámítva havi 70 000 forintos tandíj elegendő és még marad minimális haszon is, amelyből fejleszthetik az intézményt. Feltétel a megfelelő számú diák.

Az első „fapados iskolát” Glasgowban  vagy Edinburghban állítják fel. A kísérlet iránt nagy az érdeklődés országszerte és ha az beválik, további, a szélesebb középosztály számára elérhető iskolák nyithatják meg kapuikat. (The Times)

Nem csak a snapchat megy: okostelefonnal tanulnak a diákok
Bár a tengerentúlon az iskolák digitális felszereltsége lényegesen jobb, mint a világ nagyobb részén, egy átfogó amerikai kutatás szerint a diákok 56 százaléka otthon gyakrabban és több technológiai eszközt használ a tanuláshoz, mint az osztályteremben. A Project Tomorrow kutatásból kiderül az is, hogy a diákok többsége előbbre jár, mint az oktatási rendszer.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo