"EU: belül tágasabb a középiskolákban" címmel száz középiskolában tart az Európai Unióról és Magyarország uniós tagságával járó következményekről tanórát a Pillar Alapítvány. A Miniszterelnöki Hivatal EU kommunikációs főosztály támogatásával megvalósuló program része a "Beszélgessünk Európáról" elnevezésű társadalmi párbeszéd elősegítését szolgáló nemzeti akciótervnek. A középiskolai EU-kommunikációs program zárásaként május 9-én, az Európa-napon a megyeközpontokban működő Europe direct irodák szerveznek kerekasztal-beszélgetést a fiatalokat érdeklő témákban. A programsorozat célja, hogy felkeltse a középiskolás, elsősorban 11-12. évfolyamos diákok, azaz a 17-18 évesek érdeklődését az Európai Unió iránt. A programban való részvételre 136 középfokú oktatási intézmény - gimnázium, szakközépiskola és szakképző intézmény - jelentkezett. Ezek közül egy szakmai bizottság választotta ki azt a száz középiskolát, amelyeknek végzős osztályaiban február vége és május eleje között EU-tanórát tartanak a Pillar Alapítvány tagjai. Az órák tematikáját a diákságot leginkább érintő témákra - külföldi továbbtanulás, pályázatok, uniós információs források - építették fel a szervezők. A programsorozatot május 9-én kerekasztal-beszélgetések zárják, melyeket a Europe direct irodák szervezésében az adott megye középiskolás diákjainak részvételével tart a Pillar Alapítvány.
EU-bemutató középiskolákban
Tanórákat tart középiskolákban a Pillar Alapítvány az Európai Uniót népszerűsítendő. A tematikát a diákságot leginkább érintő témákra építették fel a szervezők.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.