Ember vagy, hetven éve vannak jogaid

Napra pontosan hetven évvel ezelőtt fogadták el az Egyesült Nemzetek tagországai a világ egyik legfontosabb dokumentumának tartott Emberi Jogok Nyilatkozatát – hívta fel a figyelmet szakértőnk.

Az emberi jogok mindenkit megilletnek! Nem számít a születési hely, a bőrszín, a vallás, a politikai nézet stb. Az emberi jogokat az 1948. december 10-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozata sorolja fel. Ezért december 10. az emberi jogok napja - hívta fel a figyelmet az Érthető Jog blog legfrissebb bejegyzése.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata nem egy törvény, mégis igen jelentős szerepe van a világban. Ezt követően ugyanis több nemzetközi egyezmény is született, hogy védjék az emberi jogokat. Így már törvények is létrejöttek e jogok védelmére.

Az Emberi Jogok Európai Egyezménye már törvény. Magyarország vonatkozásában 1992. november 5-től kell alkalmazni és az 1993. évi XXXI. törvénnyel hirdették ki hazánkban.

Az ENSZ zászlója
(fotó: Flickr/Sanjit Bkashi)

Néhány emberi jogod a 30-ból:

  • Szabadnak születtél, egyenlő jogokkal és méltósággal, mint bárki más is. Ez minden embert megillet.
  • Jogod van az élethez, szabadsághoz, személyi biztonsághoz. Nem tarthatnak rabszolgaságban, szolgaságban. Tilos a kínvallatás, kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetés vagy bánásmód.
  • A törvény előtt mindenki egyenlő. Ugyanannyi jogod van neked is mint másoknak. Jogosult vagy jogorvoslatért bírósághoz fordulni, és arra is, hogy ügyed független és pártatlan bíróság méltányosan és nyilvánosan megtárgyalja. Nem tartóztathatnak le önkényesen és nem száműzhetnek. Mindenkit ártatlannak kell tekinteni, amíg bűnösségét bíróság jogerősen meg nem állapította.
  • Jogod van a magánélethez. Megillet a jó hírnév, a becsület védelme.
  • Mindenkinek joga van minden országot, ideértve saját hazáját is, elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni. Jogod van az üldözés elől más országban menedéket keresni. Minden személynek joga van valamely állampolgársághoz.
  • Minden férfinak és nőnek joga van fajon, nemzetiségen vagy valláson alapuló korlátozás nélkül házasságot kötni és családot alapítani. A házasság tekintetében a férfinak és a nőnek egyenlő jogai vannak.
  • Jogod van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Véleményednek szabadon hangot adhatsz.
  • Jogod van a munkához. Az egyenlő munkáért egyenlő bér jár.
  • Jogod van megfelelő életszínvonalhoz, élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz.
  • Jogod van az oktatáshoz. Az elemi és alapvető oktatásnak ingyenesnek kell lennie. Jogunk van a kulturális életben való szabad részvételhez, a művészetek élvezetéhez.
Ismerjük és éljünk emberi jogainkkal!

Szerző:

Dr. Kocsis Ildikó

ügyvéd.

az Érthető Jog blog szerzője

A fenti tájékoztatás a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak.

Bűnös praktikák a halrudacskák mögött
A globális halászati és tengeri élelmiszergyártó szektor bűzlik az emberi jogok sorozatos megsértésétől. Gyilkosságok, rabszolgamunka, erőszakos fogvatartás, embercsempészés, testi sértés – se vége, se hossza a jogsértő incidenseknek. A neves áruházláncok még mindig nem tisztították meg az ilyen praktikákkal élő ázsiai beszállítóktól az ellátási láncukat.
 

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo