Érdemes meggondolni, pancsoljunk-e a Trevi-kútban

Négyszáz euróba kerülhet, ha valaki helyet foglal a római Spanyol lépcsőn és ötszázba, ha belép a Trevi kútba. Az olasz főváros drákói intézkedésekkel kívánja megóvni a piszkítóktól, rongálóktól a történelmi belvárost.

Míg Audrey Hepburn és Gregory Peck híres Római vakáció című filmjükben még ülhettek a Spanyol lépcsőn, Anita Ekberg pompás testével bemerülhetett a Trevi-kútba, erre immár nem lenne lehetőségük.

Kép: Pixabay

Az Ötcsillag Mozgalom vezette római közigazgatás most bevezetett előírásai szerint a turistákat a rendőrök a kísérleti időszakban csak figyelmeztetik, hogy rendbontást követnek el, de azután következik a kemény pénzbüntetés.

Eltüntették a Colosseum környékéről római harcosnak öltözött figurákat is, akikkel a turisták – pénzért – fényképezkedhettek és nem megengedett, hogy valaki akár egy gyerekkocsit gurítson le a híres, 174 fokból álló lépcsőkön. Azok egyébként, amint a The New York Times beszámolójából kitűnik, kifogástalan állapotban vannak, mióta a Bulgari luxustermékeket forgalmazó vállalkozás három éve másfél millió eurót adományozott tíz hónapon át tartó felújításukra.

Oda megyünk nyaralni, ami jól néz ki az Instagramon
A negyven év alattiak kétharmada világszerte a közösségi médiumokban közzétett posztokból merít ötleteket a nyaraláshoz, a tizenévesek pedig tízből hatan az alapján választanak úticélt, hogy mennyire lesz könnyű az átélt élményekből népszerű Instagram posztot készíteni.
A lépcső aljánál lévő boltok tulajdonosai nem lelkesednek a sok római által is túl szigorúnak tartott rendszabályért. A turisták ugyanis most már nem a lépcsőt piszkítják ételmaradékkal, hanem a boltok előtt leülve ott csepegtetik el a fagylaltot és az üdítőt.

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo