Döbbenetes szám: közel 3 millió ember él ma Magyarországon lakhatási szegénységben

Mélypontra ért az állami lakástámogatás – és még mindig nem a rászoruló embereket célozza. A Habitat for Humanity Magyarország 13. alkalommal publikálja éves jelentését a magyarországi lakhatás helyzetéről. A Habitat for Humanity Magyarország 13. alkalommal publikálta éves jelentését a magyarországi lakhatás helyzetéről. 

A kormány által 2024 októberében bejelentett „gazdaságpolitikai akcióterv” egyik pillére a megfizethető lakhatás lett, a tervezett tíz intézkedés többsége az első információk alapján mégsem a lakásszegénységben élőket célozza.

A lakástámogatások 90 százaléka a mai napig nem szociálisan célzott, miközben a központi állam reálértéken annyit költ most ezekre a kiadásokra, mint a 2010-es évek közepén a CSOK elindulása előtt, vagy az első Orbán-kormány (1998–2002) idején – ez a három időszak a lakástámogatások három mélypontja a rendszerváltás óta.

“A lakhatási válság fogalma új elemként jelent meg a kormányzati kommunikációban 2024 őszén. Ezt pozitív fordulatnak tartjuk, mert ösztönözheti a kormányt a lakhatási válság jellemzőinek feltárására, a lakhatási szegénység rendszerszintű megoldására„ – fejtette ki Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont társalapítója, a 2024-es Lakhatási jelentés 2. fejezetének szerzője. – “Az új Európai Bizottság az első európai megfizethető lakhatásra vonatkozó terv elkészítését tűzte ki célul. Ezt kísérhetné az első magyar megfizethető lakhatásra vonatkozó terv, széles szakmai és társadalmi párbeszédben elkészítve.”



További javaslatok is elhangzanak a Lakhatási jelentésben. Amennyiben bővülnek az európai uniós lakásügyi források, azok felhasználásával fontos lenne csökkenteni a lakáspolitikai ráfordítások ciklikus ingadozását és növelni a szociálisan célzott lakáskiadások arányát. Olyan támogatási programok kidolgozására van szükség, amelyek a lakhatási szegénységben élőket célozzák, és az energiaszegénységi szempontokat is figyelembe veszik.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo