Az Y generáció nem bízná magát az állami nyugdíjra

A nyugdíjtervezésben is jóval nagyobb önállóságot szeretne magának az Y-generáció: a 24-38 évesek majd’ kétharmada nem bízná magát az általános nyugdíjkorhatárra, hanem maga döntene, mikor megy nyugdíjba.

22 százalékuk már aktívan gyűjt is erre a célra, amihez további 22 százalékuk csatlakozna, ha növekedne a jövedelme. Általánosságban azonban 35 éves kortól kezdünk igazán gondolni a nyugdíj-előtakarékosságra – derül ki az NN Biztosító reprezentatív felméréséből.

Kép:EU

A legtöbb kérdésben hasonlóan gondolkodnak a nyugdíjtervezésről az X és az Y-generáció tagjai, vagyis a most 39-55, illetve 24-38 évesek – derül ki az NN Biztosító, a nyugdíjcélú megtakarítási attitűdöket vizsgáló reprezentatív kutatásából*. A két korosztály között a felmérés szerint a függetlenség igényében tapasztalható a legnagyobb eltérés: a fiatalabbak nagyobb önállóságot szeretnének.

Az Y-generációs válaszadók 63 százaléka mondta, hogy arra törekszik, ő maga dönthesse el, mikor megy nyugdíjba, nem bízná ezt az államilag meghatározott nyugdíjkorhatárra. Az X-eseknél csak 53 százalék gondolkodik így” – emelte ki Nemes-Szabó Zsuzsanna, az NN Biztosító márka- és marketingkommunikációs vezetője, aki szerint a korai visszavonulás lehetősége is fontos motiváció lehet a fiatalabbaknál.

A főnök miatt csapják be az ajtót maguk mögött a fiatalok
Miért nem elítélendő (vagy igen), ha egy Y vagy Z generációs munkavállaló megkérdezi a főnökét, hogy mennyi social media idő megengedett munkaidőben? Hogyan motiváljunk egy csökkent figyelemküszöbbel bíró huszonéves munkavállalót?

Bár hasonló generációs különbség nem merül fel, de mindkét csoportot egyaránt megosztja például az a kérdés, hogy több vagy inkább kevesebb célra tudunk hatékonyan félretenni. Nagyjából fele-fele gondolja a két korosztálynak, hogy minél kevesebb dologra takarékoskodunk, annál kevésbé aprózzuk fel a pénzünket, és annál jobb eséllyel érjük el a kitűzött célt. A generációk nagyjából abban is egyetértenek, hogy az időskori jólétünk megteremtéséhez a legbiztonságosabb lehetőséget az ingatlanbefektetések jelentik.

A kutatás alapján ma minden ötödik 24-38 éves tesz félre nyugdíjas éveire, de a felmérés szerint további 22 százalék csatlakozna hozzájuk, ha nőne a jövedelme.

A kutatásban megkérdeztük a válaszadókat, hogy mit kezdenének, ha nettó 50 ezer forinttal többet keresnének. A fiatalabbak 22 százaléka mondta, hogy nyugdíjra kezdene spórolni. Ezzel a nyugdíjcélú előtakarékosság volt a körükben a második legnépszerűbb cél a bútorra és lakberendezésre spórolás után”– mondta Nemes-Szabó Zsuzsanna. Még látványosabb az eltökéltség azoknál, akik máris takarékoskodnak nyugdíjas éveikre: 69 százalékuk tenne még többet félre nyugdíjára, ha többet keresne.

A válaszok alapján a 35 éves kor tűnik vízválasztónak a nyugdíjtervezés terén, a 24-34 évesek közül ugyanis 37, a 35-38 évesek közül viszont már 49 százalék tervez félretenni időskorára. Látva, hogy az Y-generációsok jellemzően több célra takarítanának meg, mint az X-esek – ideértve például a lakás- és autóvásárlást, illetve a hiteltörlesztéseket is –, úgy tűnik, 35 éves korukra jut oda a többségük, hogy az egyéb céljai mellett vagy azok megvalósítása után már nyugdíjra is tudjanak gyűjteni.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo