Az internetszolgáltatással van a legtöbb bajunk

2017 negyedik negyedévében javult a fogyasztóvédelmi tájékozottság, és kissé erősödött a kereskedők iránti bizalom a korábbi negyedévekhez képest – derül ki a Fogyasztóvédelmi Index aktuális értékeiből. A mutatót kidolgozó CP Contact fogyasztóvédelmi tanácsadó adatai szerint látványosan csökkent a ruházati termékekkel, illetve a telefonszolgáltatással szembeni kifogások aránya, az internetszolgáltatásra ugyanakkor a korábbinál többen jeleztek panaszt.

A CP Contact és a Nielsen 800 fős reprezentatív mintán végrehajtott közös kutatásán alapuló, negyedévente közzétett Fogyasztóvédelmi Index szerint a válaszadók 22 százaléka valamilyen termékkel, 16 százaléka pedig valamilyen szolgáltatással szemben fogalmazott meg kifogást.

A termékek közül a legtöbb probléma az élelmiszerekkel van (a panaszosok 39%-ának ezzel a termékkörrel volt problémája), ezt követik a cipők (20%), illetve a ruházati termékek (17%). A szolgáltatások közül a válaszadók legnagyobb mértékben az internetszolgáltatásokkal voltak elégedetlenek (33%), ezt követték a televíziós (19%), banki (18%) valamint a telefonos (16%) szolgáltatások. Az előző negyedévhez képest nagyobb csökkenés a cipők (-7%pont), a ruházati termékek (-3%pont), illetve a telefonszolgáltatások (-5%pont) kategóriáiban volt, míg az amúgy is problémásnak számító internetszolgáltatások esetében 5%pontos növekedés következett be.

Kép: Pixabay

„Az utazási irodákkal való elégedetlenség mértéke szintén csökkent 10-ről 7 százalékra, ám ez egyértelműen a szezonális hatásnak köszönhető, hiszen az előző negyedévbe esett az idegenforgalmi szempontból legaktívabb július és augusztus hónap is” - magyarázza Siklósi Máté, a CP Contact ügyvezető partnere.

A fogyasztói tájékozottság szintje javult az év utolsó hónapjaiban. Ennek mérésére az egyik leginkább alkalmas mutatószám a szavatossági idő

Így kezeld a fogyasztódat!
Hogyan lehet kényeztetni a vásárlókat, és mit tehetnek a márkák, hogy elkerüljék a szakítást? – erre kereste a választ egy globális tanulmány. Ugyanis ahogy a jó párkapcsolatnak, a márkák és fogyasztóik közötti kapcsolatnak is megvannak a maga szabályai.
megfelelő ismerete. Tekintettel arra, hogy az élelmiszerek után a cipők kapcsán érkezik a legtöbb fogyasztói panasz, a tájékozottságot az e termékkategóriához kapcsolódó szavatossági idő helyes említésének arányával mérhetjük a legegyszerűbben. A kérdésre helyesen válaszolók aránya 2017 negyedik negyedévében 7,0 százalék volt, ami 0,7 százalékponttal haladja meg az előző negyedévben mért 6,3 százalékos mértéket.

A kereskedőkkel szemben tanúsított fogyasztói bizalom az előző negyedévekhez képest javulni tudott. A válaszadók jelentős része félrevezetésnek értékeli, ha a kereskedő vagy a szolgáltató hibásan értelmez egy fogyasztóvédelmi szabályt. A bizalmatlan vásárlók aránya 2017 negyedik negyedévében 49,7 százalék volt, 1,6 százalékponttal kevesebb, mint negyedévvel korábban. Mindez reális reflexió lehet arra a tényre, hogy a kereskedelemben is egyre súlyosabb a munkaerőhiány. A kereskedők egyre gyakrabban kénytelenek kevésbé felkészült munkatársakat is alkalmazni, akikről a vásárlók könnyebben feltételezik, hogy nem rosszhiszeműen járt el hibásan vele szemben.

 

 

 

 

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo