Az amerikai ESTA zűr háttere

Talán már nem sokan emlékeznek, mekkora sikernek könyveltük el, hogy Magyarország 2008. november 17-ével bekerült az Egyesült Államok Vízummentességi Programjába (Visa Waiver Programme, VWP). Ezzel egy olyan 40-es elitklub tagjai lettünk, akiknek különleges előjogot adott a világ legerősebb hatalma. Most pedig az fenyeget, hogy kiraknak minket, mint egy zsák krumplit.

A magyar kül- és nemzetpolitikának a rendszerváltás óta folyamatosan hangoztatott egyik legfontosabb célkitűzése valósult meg azzal, hogy Magyarország bekerülhetett az USA vízummentességi programjába. 15 évvel ezelőtt így kommentálták a szakértők, teljes egyetértésben, hogy a magyarok elérték a VWP státuszt, most pedig látványosan szégyenpadra ültettek minket. Nincs még egy ország a 40-es elitklubban, amely számára az ESTA érvényességét két évről egy évre csökkentették volna és többszöri használat helyett mindössze egyszeri belépésre jogosítana. Megalázó procedúra, ráadásul ne legyen kétsége afelől senkinek, hogy amennyiben továbbra sem változtat gyakorlatán az Orbán-kormány, akkor egyszerűen kitesznek minket a vízummentességi programból. Ez a program elsősorban nem az USA érdekeit szolgálja, hanem azon országokét, amelyek ebbe bekerülhettek.

A 40-es elitklub tagjai (Forrás: travel.state.gov)
A 40-es elitklub tagjai (Forrás: travel.state.gov)

Az Egyesült Államok lépésére magyar részről a Belügyminisztérium reagált.

Az USA a kettős állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok adatait követelte Magyarországtól - közölte a tárca az MTI-vel. Magyarország ezt nem adja ki senkinek, mert a külhoni magyarok biztonsága a tét. "Ezért áll most bosszút a magyarokon Joe Biden elnök úr kormánya" - tették hozzá.

A Belügyminisztérium közleménye sajnos több helyen sántít. Egyrészt nyílt titok, hogy Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az elmúlt években többször állt Washingtonban úgymond a „szőnyeg szélén”, ahol elmagyarázták neki, miszerint a vízummentességi programban való részvétel jogát a magyarok kapták. Az egyszerűsített honosítási eljárással és a letelepedési kötvényekkel viszont olyan emberek jutottak, jutnak hozzá magyar állampolgársághoz, akiknek vagy semmi közük Magyarországhoz, vagy olyan országban élnek, amelynek állampolgárainak nem adta meg a VWP kedvezményeit az Egyesült Államok. Letelepedési kötvényeket hála Istennek ma már nem árul Magyarország. 2017. március 31-én lezárták ezt a programot, amely mindmáig az egyik legtitokzatosabbnak és egyben legsötétebbnek tartott ügye Orbán Viktor kormányzásának. A mostani ESTA vita tehát nem most kezdődött a két ország között, így nem lehet „Joe Biden kormányának bosszújáról” beszélni. A magyar kormány állampolgársággal kapcsolatos ötletei miatt már Donald Trump idején is szigorított az USA. A Magyarországon kívül születetteket kivették az ESTA-ra jogosultak köréből, hiába rendelkeztek magyar útlevéllel.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo