Akciókkal lehet elcsábítani a magyart

Az árleszállítások, az akciós áron kínált termékek nem csak a női tekinteteket vonzzák. A 18 év feletti netezők több mint háromnegyede, ha teheti, akciós terméket vásárol - derül ki az NRC Piackutató és a TNS közös VMR kutatásának adataiból.

Az internetezők többsége (65 százaléka) saját bevallása szerint szívesen próbál ki új termékeket. A kísérletezésben és az újításokban a nők azok, akik a két nem közül inkább élen járnak (a férfiak valamivel több mint 60, a nők közel 70 százaléka érzi magára jellemzőnek az állítást). Ez az eltérés feltehetően abból is következik, hogy többségében ők azok, akik nap mint nap meghozzák a bevásárlással, háztartás vezetésével kapcsolatos vásárlási döntéseket. Az akciók és árleszállítások is az új termékek intenzívebb kipróbálására ösztönözhetik a vásárlókat. A nők árkedvezmények iránti nagyobb fogékonysága ily módon tehát előmozdíthatja az új árucikkek megvételét.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy aki kedveli az újdonságokat, az nem márkahű a jól bevált, megbízható termékekkel szemben. Bár a 18 év feletti netpolgárok 65 százaléka szívesen próbál ki új terméket, ugyanakkor 58 százalékuk (többségében férfiak) ragaszkodik a már bizonyított márkához és minőséghez.

A kutatás egyébiránt arra is rávilágított, hogy a 18 év felettiek jelentős többség, 79 százaléka a jobb minőségű termékért hajlandó többet fizetni. Ebből jól látható, hogy vannak olyan termékek, amelyek esetében az árral szemben a vevők előtérbe helyezik a minőségi kritériumot. A nemi szerepek és ehhez kapcsolódóan kialakult vásárlási döntéseik típusának különbségéből is adódhat tehát, hogy a nők bizonyos mértékben nyitottabbak az új márkák és áruk kipróbálására, a férfiak pedig nagyobb arányban ragaszkodnak a már megszokott és bizonyított darabokhoz. Ha pedig a magas minőség akcióval párosul, az szinte biztos, hogy többleteladást biztosít a gyártónak. A lényeg az egyensúly megtalálásán van, mégpedig azért, hogy a túlzott vagy gyakori akciókkal a minőségi termékünk ne keltse egy olcsó márka képzetét.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo