A nyugdíjban sem pihenhetünk

A magyarok többsége úgy gondolja, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznia kell majd a megélhetésért. Mi tesszük félre a legkevesebbet a nyugdíjas éveinkre, mert meggyőződésünk, hogy az időskori megélhetést a járulékok rendszerén keresztül a munkáltatónak és az államnak kellene garantálnia.

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. november 26. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kép: Fotolia

A Randstad 2015. évi első negyedéves Workmonitor kutatása szerint a magyarok 77 százaléka arra számít, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznia kell majd. Minden hatodik válaszadó úgy látja, hogy valószínűleg csak 70 éves kora után hagyhatja abba a munkát, mindössze a megkérdezettek 41 százaléka mondta, hogy 65 éves korára végleg visszavonul.

„A tavalyi kutatásunkból kiderült, hogy a magyarok nem szívesen dolgoznak ilyen sokáig: hazánkban a munkavállalók véleménye alapján az ideális nyugdíjkorhatár 57 év lenne” – tette hozzá Baja Sándor, a cég ügyvezető igazgatója. A szakember hozzátette, hogy a kényszer szülte és az ideálisnak tartott nyugdíjazási idő jobban közelít egymáshoz több nyugat-európai országban: Hollandiában például a válaszadók 71 százaléka úgy gondolja, hogy 65 és 70 éves kora között vonulhat vissza, de ott eleve 62 éves korukig szeretnének dolgozni a munkavállalók.

Csak az állami nyugdíjrendszerre támaszkodunk

A felmérés szerint a magyarok nagy többsége a bevételei mintegy 5 százalékát teszi félre a nyugdíjas éveire, miközben a globális kutatásban részt vevő 34 országban mindenhol nagyobb a megtakarítások aránya. A szomszédos országok közül Ausztriában 54, Csehországban 59, Szlovákiában pedig 62 százalék mondta, hogy a jövedelmük legalább 10 százalékát nyugdíj-előtakarékosságra fordítják.

35 fölött érdemes átgondolni a cafeteriát
A cafetéria egyre népszerűbb a munkáltatók és a munkavállalók oldaláról is. A munkavállalói trend, hogy a leglikvidebb formákat igénylik, amivel egy kvázi fizetés-kiegészítést kaphatnak. Egy új és örvendetes trendként viszont, hogy egyre többen az önkéntes nyugdíjpénztárt is beválogatják a csomagba.
„A magyar eredményeket árnyalja, hogy hazánkban a többség a munkáltatóktól és az államtól várja a nyugdíjat. Miközben globálisan a válaszadók 64 százaléka értett egyet azzal, hogy a saját felelőssége az időskori megélhetés biztosítása, nálunk a többség elutasítja ezt a gondolatot” –mondta Baja Sándor. A kutatás szerint hazánkban a többség hasonlóan gondolkodik a munkaképesség megőrzéséről is, elsősorban a munkáltatót hibáztatjuk, ha idő előtt alkalmatlanná válunk arra, hogy dolgozzunk.

Friss tudás kell az időskori munkavégzéshez

A magyarok többsége szerint az 55 évnél idősebb kollégák is ugyanolyan hatékonyan tudják végezni a munkájukat, mint a fiatalok, és betegszabadságot sem vesznek ki gyakrabban, mint a 35 év alatti munkatársak. „Ugyanakkor a megkérdezettek nagy része egyetértett abban, hogy az idősebbeknek már nehéz új ismereteket szerezniük, ami kihathat a munkavégzésre is” – tette hozzá Baja Sándor. A Randstad Workmonitor szerint Magyarországon a munkáltatók 39 százalékánál van az 55 év felettiek hosszú távú foglalkoztatását célzó program, ami kicsit alacsonyabb a globális átlagnál. „Az idősebbeknek szóló képzések nemcsak a vállalatok hatékonyságát, hanem általános megítélésüket is pozitívan” – mondta az ügyvezető igazgató.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo