A gyerekbe fektetünk, nem a nyugdíjunkba

A mozaikcsaládban élők számára a legnehezebb a nyugdíjas évekről való gondoskodás, 91 százalékuk szerint lesznek anyagi gondjaik idős korukban. A klasszikus családmodell nagyobb biztonságot ad, és még az egyedülálló szülők is bizakodóbbak jövőjükkel kapcsolatban – derült ki a Groupama Biztosító és az NRC reprezentatív, a különböző családmodellek nyugdíjstratégiáit vizsgáló kutatásából.

7 év alatt közel másfélszeresére nőtt a házasságot kötők aránya (KSH, 2017. év végi adatok), azonban a válások száma nem csökken, a házasságok fele továbbra is így végződik. Megnőtt az egyedülállók, egyedülálló gyerekkel élők és az un. mozaikcsaládok – amikor a párok már nemcsak közös gyermekeiket nevelik élnek együtt, hanem új párjuk előző kapcsolatából született gyermekeivel is – aránya. Ezek a társadalmi csoportok jogilag, anyagilag teljesen új problémákkal szembesülnek a mindennapi feladatokban, mint a klasszikus családmodellben élők.

A szülők nélkül a padlóra kerülnének a fiatalok
A 19–29 éves fiatalok harmada kap rendszeresen anyagi támogatást a szüleitől, a szülői támogatásban részesülő fiatalok több mint fele pedig nem tudna megélni enélkül.
Eltérő stratégiák

Számos hazai és nemzetközi kutatás kimutatta, hogy a házasságban élők hosszabb élettartamra számíthatnak. A házastárs jelenléte különösen a férfiak életkilátásait növeli meg. Ez összefügghet azzal, hogy a házasságban élők anyagi helyzete, egészségi állapota általában kedvezőbbnek mondható, illetve, hogy a házastárs pozitívan hat a lelki állapot alakulására is.

„A mozaikcsaládok kutatása a szociológia fehér foltjának számít. Számos kutatás csak a kétszülős és az egyszülős háztartásokat különbözteti meg, ugyanakkor interjús kutatások azt mondják, hogy a hagyományos és a mozaikcsaládok jövedelmi helyzete, gazdálkodási mintái, döntés mechanizmusaik alapvetően különböznek. A mozaikcsaládok az esetek túlnyomó többségében válással keletkeznek, ami nyilvánvalóan megszakítja az egyének anyagi felhalmozásainak folyamatát. A mozaikcsaládokban élő szülők egy része gyermektartást fizet különélő gyermeke után.  Ezek alapvetően határozzák meg a mozaikcsaládok életkörülményeit. A családdal foglalkozó pszichológusok pedig gyakran tapasztalják, hogy a mozaikcsaládok kétpólusúak maradnak, azaz a szülők érzelmileg szorosabb kapcsolatot ápolnak vér szerinti, mint nevelt gyermekeikkel. A gyermekekkel kapcsolatos döntésekben a vér szerinti szülőnek jelentősebb szerepe van” – mondta Monostori Judit, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

Zsugorodó perspektívák

Nem meglepő, hogy a különböző családmodellek eltérő várakozással néznek nyugdíjas éveikre. Legpesszimistábbak a mozaikcsaládban élők, a gyerekek eltartása és mindennapok költségei mellett a jövőre való tervezés, az erről való gondoskodás szinte megoldhatatlan számukra, 91%-uk gondolja úgy, hogy lesznek nyugdíjasként anyagi nehézségei. Hozzájuk képest a klasszikus családmodellben élők 78%-a, az egyedülálló, gyerekkel élő szülők 77%-a számít anyagi nehézségekre – derült ki a Groupama kutatásából.

Sehogy sem állunk a nyugdíjjal
A még nem nyugdíjas korban lévők 76%-a bevallotta, hogy le van maradva nyugdíjtervei megvalósításában. A megoldást a nyugdíjas munkavállalásban, vagy abban látják, hogy a közeljövőben magasabb bejelentett fizetéssel járó állásra váltanak.
Különböző nyugdíjstratégiák

A nyugdíjas évekről való gondoskodás tekintetében nagyon különböző stratégiákat figyelhetünk meg. A már említett mozaikcsaládokban mind közül a legalacsonyabb (12%) a nyugdíjcélú megtakarítások választása, vélhetően a jelen terhei miatt.  Ugyanakkor ők építenek leginkább a gyermekek jövőjére, 44%-uk stratégiája az, hogy ha taníttatja a gyermekét, aki majd emiatt jó anyagi körülmények között élhet, az ő nyugdíjas éveire is biztonságot fog tudni nyújtani. A mozaikcsaládban élők 51%-a mondja azt, hogy már tett valamit a biztos nyugdíjas évei érdekében, de ez elsősorban a gyerekbe, nem pedig megtakarításba, vagyontárgyakba, vállalkozásokba való befektetést jelenti.

A hagyományos és az egyszülős családokban élő felnőttek jóval nagyobb arányban (21% és 26%) rendelkeznek nyugdíjcélú megtakarítással. A kutatás megmutatta azt is, hogy bár az egyszülős családok körében elterjedtebb az öngondoskodás, mint a klasszikus családokban, ez azonban nem jár együtt pozitívabb várakozásokkal, a klasszikus család nagyobb biztonságot nyújt tagjainak.

„A nyugdíjtervekkel kapcsolatban egyébként érdekes, hogy valamennyi családmodell esetében az első helyen áll a nyugdíjaskori munkavállalás, a gyerekes családok közül a legnehezebb helyzetben lévő mozaikcsaládban élők tervezik legnagyobb arányban, hogy dolgozniuk kell majd nyugdíjasként, közel 30%-uk szerint ez lesz megélhetésük egyik forrása idős korukban” – tette hozzá Molnár Zsolt, a Groupama Biztosító Értékesítés Támogatási főosztályvezetője.

Az állami sült galambot lesi a magyarok háromnegyede
Soha ilyen sokan (77%) nem várták az államtól a nyugdíjhelyzet megoldását. Ennek ellenére a magyarok alig több mint ötöde gondolja úgy, hogy a majdani állami nyugdíj elég lesz az időskori megélhetés biztosítására. Sokan ennek tudatában sem tesznek félre erre a célra. 

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo