9 milliót kap Gyurcsány a leváltásáért

A kormánytagok közül Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Göncz Kinga, Szilvásy György, illetve Veres János távozó minisztereknek jár végkielégítés a jelenlegi szabályok szerint.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény szerint ez nem végkielégítés, hanem juttatás, és azoknak jár, akik több mint egy évig a kormány tagjai voltak - közölte a kormányszóvivői iroda.

A három miniszter és a volt kormányfő hat havi illetménnyel megegyező juttatásra jogosult. Göncz Kinga, Szilvásy György és Veres János fejenként bruttó 7.777.800 forintot kap, Gyurcsány Ferencnek pedig  9.044.400 forint jár.

A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint a leköszönt miniszterelnök - ahogy hivatali ideje alatt - most is jótékony célra fordítja az összeget. A távozó miniszterek közül Szűcs Erika, Gyenesei István és Molnár Károly kevesebb mint egy évig voltak a kormány tagjai, így nekik nem jár juttatás.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo