Nyakunkon a karácsony! Bevásárlás mobilon

A hagyományos online vásárlókon november első hetében, míg a mobiltelefonon vásárlókon csak november 20-a környékén tör ki a karácsonyi bevásárlási láz – derült ki az allegroup.hu Kft. felméréséből. Ráadásul az egyszerű online vásárló szenteste már nemigen foglalkozik a számítógépével, míg az okostelefont használók még december 25-26-án is kiemelkedően aktívak.

"A tavaly év végi időszakhoz képest idén karácsonykor több mint háromszorosára nőhet a mobiltelefonokon keresztüli értékesítés, így vélhetően ez lesz az első olyan szezon, amikor az meghaladja a 100 millió forintot. A teljes karácsonyi forgalmunkhoz képest ez az összeg önmagában még nem jelentős, de a növekedés dinamikáját figyelembe véve rövid idő alatt a mobilos eladások komoly tényezővé válhatnak a hagyományos netes vásárlás mellett" - mondta Csupor Erik, a Vaterát is üzemeltető allegroup.hu Kft. ügyvezetője. "Jól illusztrálja a helyzetet, hogy a tavalyi év végén a teljes forgalmunk 1,5 százalékát tette ki a mobilos értékesítés, a 2013 márciusáig tartó pénzügyi év végére prognosztizált 4 százalékos arányt pedig már most, a karácsonyi szezon előtt elértük - emelte ki a szakember.”

Az e-kereskedelem jövője
Az európai kiskereskedelmi forgalom 3,4 százaléka bonyolódik az interneten és ennek mindössze 8,8 százaléka lépi át az országhatárt. Ezek meglepően kicsi számok, főleg azt figyelembe véve, hogy ténylegesen az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának minél teljesebb elősegítése miatt találódott ki az egész webkereskedelem. Ez is mutatja, mennyire az elején járunk még ennek a folyamatnak. A változás üteme azonban nagyon gyors, a fő trendekről szól a Piac&Profit innen is elérhető összeállítása.
Negyedével nőhet a mobil részesedése

Az okostelefonok, és más mobileszközök penetrációját jól jellemzi, hogy az elmúlt hónapban az Allegroup.hu-hoz tartozó oldalakat több mint 2,1 millió alkalommal látogatták meg okostelefonnal, és 309 ezer alkalommal tablettel. (Az összehasonlítás kedvéért: számítógépről 31,8 millió látogatást regisztráltak az Allegroup.hu oldalai). Egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban csupán 676 ezer látogatás érkezett okostelefonról, és alig 53 ezer tabletről.

Az allegroup.hu Kft. felmérése szerint a karácsonyi időszakban nagyjából negyedével nő a mobileszközökön értékesített termékek száma, az eladott termékek átlagára pedig nagyjából 10 százalékkal emelkedik az éves átlaghoz képest. „Idén a prognózisok szerint 20 ezernél is több termék fogyhat mobilon keresztül a karácsonyi időszakban, míg az átlagos kosárérték valamelyest csökkent tavalyhoz képest. Utóbbi oka elsősorban abban keresendő, hogy okostelefont ma már a kisebb vásárlóerővel rendelkező réteg is megengedheti magának” – tette hozzá Csupor Erik.

A legnépszerűbb termékek

A várakozások szerint ebben a szezonban továbbra is a műszaki cikkek, és az otthonnal kapcsolatos termékek, valamint a játékok lesznek a legkelendőbbek a mobilos vásárlók számára. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy emellett nem elképzelhetetlen akár a 400-500 ezer forintos óra-ékszervásárlás sem, de szépen fogynak a nagyobb értékű műszaki cikkek is, mint például az okostelevíziók. Az elmúlt hónapokban a Vatera mobil applikációján keresztül a százezer, vagy akár a millió forintot meghaladó értékű luxusórák is elkeltek.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo