Még olcsóbb lehet a tankolás

Az üzemanyagpiacokon a benzin és a gázolaj ára a hét folyamán meredeken esett és még folytatódhat a folyamat. A szerdán péntekre bejelentett üzemanyag árcsökkentést is figyelembe véve a benzinnél 2-4, a gázolajnál pedig 2-5 forintos csökkentés lehetséges.

Kép: SXC

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek. A Brent spot kőolaj ára a héten 28-31 dollár között változott, heti átlagban közel hat dollárral, 17%-kal csökkent az ár. Az árak a hét első felében napi egy-másfél dollárral csökkentek, a hét utolsó három napján alig változtak. A heti olajpiaci fejleményeket az olajpiaci túlkínálattal és a kínai gazdasági növekedés jelentős lassulásával magyarázzák, azonban az is sokat számít, hogy bejelentették az Iránnal szembeni nemzetközi szankciók feloldását, s ezzel az iráni olajexport óriási lendületet vehet. Az áralakulást nem befolyásolta, hogy az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten már csak eggyel csökkent, ez azonban nem jelenti azt, hogy megáll a fúrások számának csökkenése, erre figyelmeztettek amerikai kőolajpiaci elemzők.

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga négy és fél dollárral csökkent az előző heti átlaghoz viszonyítva, a határidős ár a hét folyamán végig a spot ár fölött változott. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti különbség ezen a héten átlagosan nullára csökkent, azaz a határidős Brent heti átlagos ára gyorsabban mérséklődött, mint a WTI ára. Hosszú évek óta először került ilyen közel a WTI és a Brent ára. Az európai üzemanyagpiacokon a benzin iránti kereslet továbbra is erős, az USA-ba irányuló benzinexport lehetősége jelenleg megszűnt, mivel az amerikai készletnövekedés igen dinamikus volt az elmúlt két héten. Az ázsiai és a nyugat-afrikai piacok mutatnak változatlan érdeklődést, azonban Ázsiában inkább csak a benzin finomításához használt alapanyagok, és a vegyipari alapanyagok iránt erős a kereslet. Az ARA kikötőkben raktározott benzin-, de főképp a dízelkészletek igen magas szinten vannak. Az európai piacokon a dízel kínálata továbbra is bőséges. A Reuters jelentései szerint több tankhajó várakozik az ARA- kikötők előtt dízellel megrakodva.

Csúnya világ jön az oroszokra – csak álom a 100 dolláros olajár
Londoni iparági elemzők szerint valószínűtlen, hogy a nyersolaj hordónkénti világpiaci ára az évtized hátralévő részében visszaemelkedik az elmúlt évekre jellemző 100 dollár körüli szintekre.
A forint árfolyama a január 11 - január 15-i héten 290,6 Ft/dollár körül ingadozott, 0,2 forinttal kellett többet adni 1 dollárért, mint egy héttel korábban. A forintárfolyam dollárhoz és az euróhoz viszonyítva heti átlagban alig változott. Az árfolyam kis változása ezen a héten alig módosította az áralakulást.

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27%-os áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében a mediterrán piacon 7-8, a másik két piacon 8,1-9,5 forint körüli csökkenést jelenthetnek.  A gázolaj forintban mért ára esetében a mediterrán piacon 8-9, a másik két piacon 9-11 forint közötti áresés mutatható ki. Január 15-én, pénteken a benzin ára 5, a gázolaj ára 4 forinttal lett olcsóbb. Ezt a döntést is figyelembe véve hétfőn, várhatóan, a benzinnél 2-4, a dízelnél még kb. 2-5 forintnyi csökkenés elképzelhető a múlt heti árakhoz viszonyított változásokba.

A benzin ára 315-320 forint/liter közötti szinten, a gázolaj ára várhatóan 300-304 Ft/liter közötti szinten változhat. Az elmúlt egy év során a benzin ára 1,5 a gázolaj ára 11%-kal csökkent. Az árváltozások és az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek változása miatt változatlan mennyiségű benzint és 12%-kal több gázolajat lehet egy havi átlagos nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo