Lassabban zuhantunk áprilisban

Az építőipari termelés 2012 áprilisában 4,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a Központi Statisztikai Hivatal friss statisztikája szerint. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent. Az új szerződések növekedése ellenére az április végi szerződésállomány továbbra is kisebb az előző évinél.

A szezonálisan kiigazítva a termelés az előző havinál 1,5 százalékkal magasabb volt. Az év első négy hónapjában a termelés 9,3 százalékkal esett 2011 azonos időszakához képest.


Forrás: KSH

Áprilisban mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületek építése 3,4 százalékkal, az egyéb építmények építése 6,4 százalékkal. Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye 2,2 százalékkal nagyobb volt a márciusinál, míg az egyéb építményeké 0,9 százalékkal csökkent az előző havi hoz képest.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza - 3,4 százalékkal csökkent. Az egyéb építmények ágazat termelése 5,0 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban. Az építőipari termelés mintegy kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 5,4 százalékkal csökkent 2011 azonos időszakához képest.

Az egyszerűbb szabályozás segítene
Az ingatlanpiac stagnálásában és az építőipar leépülésében a gazdasági helyzet mellett a jelenleg érvényben lévő építésügyi jogszabályok is szerepet játszanak Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület szerint. A külső körülményeket ugyan nem tudja javítani, ám a szabályozás ésszerűsítésére léteznek olyan megoldások, amelyek hozzájárulhatnak az építkezések meglódulásához.

A 2012 áprilisában kötött új szerződések volumene 71,4 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit. Az épületek építésére kötött szerződések volumene kétötödével, míg az egyéb építmények építésére kötötteké 91,9 százalékkal nőtt 2011. áprilisihoz viszonyítva. A növekedés oka részben a 2011. áprilisi rendkívül alacsony bázis, részben pedig a kommunális beruházásokra, árvízvédelmi munkákra, vasút- és útfelújításra kötött szerződések voltak a KSH beszámolója szerint.

Az építőipari vállalkozások 2012. április végi szerződésállományának volumene 11,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 31,0 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 1,8 százalékkal magasabb volt, mint 2011. április végén.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo