Kevés cégnek kell nagy iroda

Idén az iroda bérbeadások közel fele hosszabbítás volt, mivel a másfélezer négyzetméternél nagyobb, egybefüggő területek hiányoznak a kínálatból - közölte a CA Immo ingatlanbefektetési társaság.

Idén, az első három negyedévben 462 tranzakció volt az irodapiacon, ebből alig több mint 100 volt 500 négyzetméter feletti. Az 1.500 négyzetméter feletti bérbeadások száma pedig mindössze 33 volt. Budapesten az irodafelület több mint 20 százaléka áll üresen, ezek azonban többnyire 500 négyzetméternél kisebb bérbe adható területekből állnak. A meglévő nagyobb szabad területért gyakran rossz elhelyezkedése miatt nem versenyeznek a bérlők.


Csak a kisebb irodákat keresik

A magas kihasználatlansági ráta miatt a 3,1 millió négyzetméternyi A-kategóriás irodaállomány gyarapodása idén nem éri el a 100 ezer négyzetmétert sem. (Gyökeresen változik manapság az irodai környezet, ráadásul a változás sebessége gyors.)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo