Történt egy kis meglepetés tegnap

A technológiai szektor gyengélkedése húzta lefelé az indexeket. Az olaj és az arany is oldalazott tegnap. A 300-as szintet ostromolja a forint, a dollár nagyot gyengült tegnap. Víz alá merültek a távol-keleti piacok. Varga Mihály válthatja Fellegit? Csökkenés várható ma a BÉT-en.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Erste kommentár

Történt egy kis meglepetés tegnap. Mégiscsak visszakanyarodott a DAX a 6.600-as szint fölé, sőt a BUX is megfordult a szintről, s még forgalom is volt hozzá. A BUX esetén majdnem akkora, mint amit a pénteki esésben láthattunk. Ugyanakkor az emelkedés végül nem sikerült túl meggyőzőre, hiszen mind a DAX-nak, mind a BUX-nak csak éppen a szint fölé sikerült visszakúszni. Ugyanakkor az USA-ban eddig vezető technológia szektor nem szerepelt fényesen a Google-nek és az Apple-nek köszönhetően. Most akkor mi van? Mondhatjuk, hogy a „Hoztam is, meg nem is" esete forog fenn. Formálisan megcsinálták a fordulót az indexek, csak nem meggyőzően. Szóval talán a bika oldalon kell játszani, de kellően óvatosnak kell lenni. Ezek után már nem is meglepő, hogy Ázsia esett, a határidős piacok kis mínuszokban szédelegnek. Így mi is a negatív tartományban nyithatunk, de utána a fordulat jegyében azért mégis csak északnak kellene venni az irányt.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:

- Felemás hangulatban telt a kereskedés a tengerentúlon, a technológiai szektor gyengélkedése húzta lefelé a Dow kivételével az indexeket (Dow 0,56%, Nasdaq -0,76%, S&P500 -0,05%).

- Az európai piacokon kitartott az optimizmus, de zárásra mérséklődtek a pluszok (CAC40 0,51%, DAX 0,63%).

- A technológiai szektor nagyot zuhant a tegnapi kereskedés során, Főként az Apple és a Google részvényekben indult profitrealizálás. Az előbbi 4%-ot esett 580 dollárra, az utóbbi 3%-ot veszített értékéből és 606 dolláron zárt.

- Folytatódott a jó gyorsjelentési szezon a tengerentúlon, tegnap a Citigroup publikálta számait. A bank egy részvényre jutó eredménye az 1,01 dolláros várakozást felülmúlva 1,11 dollár lett egyszeri tételek nélkül, az egyszeri tételekkel korrigálva pedig 95 cent. A bevételek a várt 19,7 milliárd dollár helyett 20,2 milliárd dollárra rúgtak. A bevétel 1,5%-kal, a profit pedig 11%-kal lett magasabb a bázisidőszakhoz képest.

- A fontosabb makroadatok közül a múlt havi kiskereskedelmi forgalomnak örülhettek tegnap a befektetők, mely a várt 0,3% helyett 0,8%-ra bővült. A New-Yorki feldolgozóipari index azonban nagyot zuhant, 20,2 pontról 6,6 pontra csökkent áprilisban, miközben az elemzők csak 17,5 pontig várták a visszaesést.

- Folytatódik a gyorsjelentési szezon, az Intel és az IBM mellett, a Goldman Sachs, a Yahoo!, és a Coca-Cola első negyedéves számait is ma teszik közzé.

Olaj, arany:

- Az arany kereskedése elég egyhangú volt tegnap. Enyhe csökkenés után 1.641,5 dollárról fordult az árfolyam, és 1.652 dollárig emelkedett zárásra. A reggeli kereskedésben oldalazás látható.

- Az olaj árfolyama egy „doji" gyertyát formált a tegnapi kereskedésben, így unalmas oldalazást tapasztalhattak a befektetők. A hajnali órákban 103 dollár környékén zajlik a kereskedés.

Távol-Kelet:

- Esnek az ázsiai piacok, a kínai indexek 1% körüli veszteségbe kerültek (Nikkei -0,06%, Hang Seng -1,04%, Shanghai -0,97%).

- Japánban a gyenge ipari termelési adatok nyomán fordult lefelé az index a pozitív tartományból, a februári véglegesített adat -1,2%-ról -1,6%-ra esett.

Devizák:

- A forint a tegnap reggeli órákban gyengülni kezdett az euróval szemben, és megközelítette a 300-as lélektani szintet. Ezt követően fordult az árfolyam, és 297,7-ig erősödött vissza a hazai fizetőeszköz.

- A dollár visszapattant az 1,30-as szintről, és nagyot gyengült zárásig, 1,314-ig tudott emelkedni. A reggeli órákban már korrekció indult, és 1,31-ig süllyedt vissza a kurzus. Az irány azonban továbbra is felfelé mutat, a napokban 1,32-ig gyengülhet a dollár az euróval szemben.

Határidős piacok:

- Vegyes képet mutatnak a határidős indexek ma reggel.

Vállalati hírek

- A Total 13 munkást küldött az Elgin fúrótornyára, hogy előkészítsék a további javításokat.

- A Siemenes Wind Power vezérigazgatója szerint a szélipar GDP -re gyakorolt hatás háromszorosára fög növekedni 2020-ra, kb akkorára int a Magyar GDP, azaz ~100Mrd euróra. Ennek ellenére szerinte az ágazat gyenge, mert a margyinji alacsonyak.

- A Banco Santander 750 millió euró értékben vásárol vissza saját kötvényeket, amelyen valamekkora profitot realizálhat, de az valószínűleg nem lesz igazán az eredményt befolyásoló tényező.

- A Fiat a szerbiai Kragujevac-ban 1 milliárd euróért gyárat vett, s azt felújítja. A gyártás 2012 végétől indulhat, s mintegy 2.400 embert fog foglalkoztatni. Az előállított gépjárművek száma elérheti az évi 200.000 darabot.

- A Daimler megkezdte a szállításokat az új magyar gyárából. Eddig 2.000 gépkocsi készült el.

- Márciusban 14 éves mélypontra esett az európai autóértékesítés. A bázisidőszakhoz viszonyítva 6,6%-ot zuhantak az eladások, elérve az 1998. márciusi mélységeket. A leggyengébb a Peugeot (-19%) és a Renault (-20%) volt, de a Ford (-7,6%), a Fiat (-2,6%) sem szerepelt fényesen, a Daimler (+5,1%) és a BMW (+3,2%) azonban növekedést értek el.

- A szíriai olajminiszter egy interjúban elmondta, hogy a Total-nak, a Shell-nek és az INA-nak nem lett volna szabad evakuálnia alkalmazottait Szíriából, hiszen más cégek tevékenysége rendben folyik tovább. Úgy látja, hogy nincs rá esély, hogy ezek a cégek a jövőben visszatérjenek és újraindítsák a kitermelést. Az elmúlt hónapokban a piac már beárazta a MOL-INA szíriai termelésének kiesését, így árfolyamhatásra nem számítunk.

- A Magyar Telekom tegnapi közgyűlése jóváhagyta a részvényenként 50 forintos osztalék kifizetését. Az osztalékfizetés május 15-én kezdődik, osztalékszelvénnyel május 3-án forog utoljára a papír. A közgyűlés három új igazgatósági tagot is megválasztott: Günter Mossalt, Mosonyi Györgyöt és Patai Mihályt.

- A Danubius tegnapi közgyűlésén igazgatósági taggá választották Alexei Schereirt. A szállodalánc osztalékot nem fizet.

- A PannErgy 2012. április 16-án 1.500 darab saját részvényt vásárolt 636 forintos átlagáron. A tranzakciót követően a társaság 3.153.983 darab saját részvénnyel rendelkezik, ami a kibocsátott teljes részvénymennyiség 14,98%-a.

- Az E-Star 1.901 darab határidős kontraktust kötött át. Gazdasági hírek

- Sajtóértesülések szerint Varga Mihály válthatja Fellegi Tamást a nemzetközi szervezetekkel folytatott tárgyalásokon.

- Áder János európai parlamenti képviselőt javasolta köztársasági elnöknek Orbán Viktor a Fidesz tegnapi ülésén. A parlament május 2-án választhatja meg Schmitt Pál utódját.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002 (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebroker.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.

Véleményvezér

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.
Magyarország jobban teljesít, ja mégsem

Magyarország jobban teljesít, ja mégsem 

Valami újat kellene végre kitalálniuk a magyar országvezetőknek.
Milliós kórházvezetői fizetések, Hadházy Ákos felháborodott

Milliós kórházvezetői fizetések, Hadházy Ákos felháborodott 

Bérharc az egészségügyben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo