Most segítette a forintot a kormány

A BUX index meg nyűglődött, de most már újra a 20 napos mozgóátlag felett billeg, így az is mehet. A forintot pedig megsegítette a gazdasági minisztérium nyilatkozata, vagyis hogy nem megyünk ki devizahitelért a piacra az EU/IMF megállapodás előtt. Így most lehet örülni, újra mehetünk fölfelé.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Erste kommentár

Újra a bikák lettek úrrá a piacon. A fejlett indexek csak kis korrekciókra képesek. Pl. a DAX a 30 napos mozgóátlagot tesztelte vissza, hogy aztán tegnap újra északnak vegye az irányt. Ugyanez igaz a Dow Jones ipari átlagindexre is. az S&P500 ugyanakkor már a 20 napos mozgóátlagig sem jött vissza, nem is beszélve a Nasdaq-ról, amely újra bebizonyította, hogy vezető, hiszen azonnal új lokális csúcsra ugrott. Nyilván ezt shortolta sok spekuláns, mert „túl sokat ment", s „kéne benne egy kicsit nagyobb korrekció". Így nem meglepő hogy a hangulat fordulásra ezen húzták a legnagyobbat. A BUX index meg nyűglődött, de most már újra a 20 napos mozgóátlag felett billeg, így az is mehet. A forintot pedig megsegítette a gazdasági minisztérium nyilatkozata, vagyis hogy nem megyünk ki devizahitelért a piacra az EU/IMF megállapodás előtt. Így most lehet örülni, újra mehetünk fölfelé. Szeretjük a Richter-t, a MOL-t és az Egis-t is. Az utóbbit azok után még jobban, hogy hamarosan visszatérhet az USA piacra egy új generikus készítménnyel. Az OTP-t meg - tudjuk - minden spekuláns szereti. Vagyis gyakorlatilag minden vezető részvény egy irányba bökdösheti az indexet.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:

- Hegymenetbe kapcsoltak a hét első kereskedési napján a vezető tengerentúli indexek, és napi csúcson zárták a kereskedést (Dow 1,23%, Nasdaq 1,78%, S&P500 1,39%).

- Ben Bernanke amerikai jegybankelnök egy atlantai konferencián beszélt a munkaerőpiac helyzetéről és kilátásairól. Az elmúlt hónapokban egyre pozitívabb adatok érkeztek a munkaerőpiacról, a foglalkoztatottság már egy ideje több mint 200 ezerrel bővül, de Bernanke szerint nem biztos, hogy ez a trend tartós marad. A jövőbeli folyamatokat pedig a gazdasági növekedés fogja meghatározni. Újból felröppent tehát a további monetáris lazítás lehetősége, piaci reakciók alapján többen ismét QE3-ra számítanak.

- Angela Merkel német kancellár arról beszélt tegnap, hogy a jelenlegi pénzügyi stabilitási alap (EFSF), akkor is maradjon meg, ha életbe lép a stabilitási mechanizmusnak nevezett alap (ESM). A korábbi híreknek megfelelően az EFSF 2013-ig véget érne, és helyét az ESM venné át.

Olaj, arany:

- Az arany tegnap látványos emelkedéssel zárta a kereskedést. Áttörte az 1.670 dolláros ellenállást, és kilőtt felfelé. A 200 napos mozgóátlagig meg sem állt a kurzus, sőt kicsivel a szint felett, 1.689 dolláron zárta a napot. A dollár tegnapi gyengülése is segítette az arany emelkedését.

- Rendkívül szűk sávban oldalazott tegnap a WTI kőolaj. Az árfolyam nem igazán mozdult el 107 dollárról, és a reggeli órákban is csak enyhe esést mutat az árfolyam.

Távol-Kelet:

- Rég nem látott emelkedés bontakozott ki a távol-keleti piacokon (Nikkei 2,36%, Hang Seng 1,735, Shanghai 0,06%).

- Bernanke beszéde mellett a javuló dél-koreai fogyasztói bizalmi index erősítette a piacokat, más fontos makroadat azonban nem borzolta a befektetők kedélyét.

- Az arany száguldása nyomán a nyersanyagszektor vezette az emelkedést, a nyertes a Sumitomo Metal Mining, mely közel 7%-kal került feljebb.

Devizák:

- A dollár nagyot gyengült a tegnapi kereskedésben az euróval szemben. 1,327-nél nyitott az árfolyam, és egész napos emelkedés után valamivel a napi maximum alatt (1,336) zárta a napot. Rövidtávon további dollárgyengülésre számítunk, az 1,35-ös szintig.

- A forint gyengülése kifulladt, és tegnap már erősödni tudott a hazai fizetőeszköz. A 20 napos mozgóátlagig (291,6) csökkent az EUR/HUF árfolyama, majd a reggeli órákban is folytatódott a lejtmenet.

Határidős piacok:

- Az amerikai és az európai határidős indexek nagy része a pozitív tartományban van ma reggel.

Vállalati hírek

- A BMW egy tegnapi közleménye szerint új generációs akkumulátorok fejlesztésébe kezdett a Toyota-val közösen. A lítium ion áramforrások kapacitását szeretnék megnövelni egy új technológia segítségével.

- A BMW 1,3 millió autóját hívja vissza, mert problémák lehetnek az akkumulátor kábelének borításával. A 2003 és 2010 között gyártott 5-ös és 6-os típusú autókra vonatkozik a visszahívás.

- A Fitch Ratings tegnap megerősítette a Siemens „A+" minősítését.

- Az AstraZeneca, mint felperes és a Watson Laboratories, mint alperes között az Amerikai Egyesült Államokban folyamatban lévő szabadalmi perbe az AstraZeneca kérésének megfelelően, a bíróság az Egis-t, mint alperest bevonta. A Watson még 2010 júliusában forgalomba hozatali engedély iránti kérelmet nyújtott be az FDA-hez az Egis által fejlesztett és gyártott rozuvasztatin cink termékre. A készítmény zsíranyagcsere zavarokra, és a koleszterinszint csökkentésére szolgál. Az AstraZeneca azért indított pert 2010 októberében, hogy megakadályozza, hogy a saját készítményének (Crestor) szabadalmi lejárta előtt a Watson forgalmazni kezdje termékét. Az IMS Health által publikált adatok alapján a Crestor forgalma az Egyesült Államokban 4,1 milliárd USD volt a 2011. szeptember 30-ával végződő 12 hónapos időszakban. Mivel a Crestor szabadalma csak 2016-ban jár le, a per jelenlegi fázisában érdemi információkat a piacra jutás időpontjáról és a várható forgalom mértékéről az Egis nem tud adni. A Watsonnal kötött megállapodás értelmében az Egis továbbra is szállítani fogja a készítményt, mondta el az Egis pénzügyi igazgatója. Hozzátette, hogy az AstraZeneca semmilyen anyagi követeléssel nem él az Egissel szemben. A készítményt az Egis a magyar piacra Delipid néven vezette be 2010-2011-ben, és éves forgalma néhány százmillió forintos nagyságrendű volt. Noha a rozuvasztatin cink hatását az Egis értékelésére egyelőre nehéz megmondani, de a hír mindenképp pozitív, hiszen a perben az Egis semmit sem veszíthet, ám a cég konyhájára több tízmillió dolláros árbevételt, valamint átlagosnál magasabb jövedelmezőséget hozhat az új generikus gyógyszer.

- A román hatóságok elutasították a MOL és más olajcégek fellebbezését. Korábban a román versenyhivatal összesen 200 millió euróra büntette többek között a MOL-t, az OMV-Petromot, és az ENI-t, mivel a nevezett cégek a versenyjogi szabályok megsértésével megegyeztek az ECO Premium nevű, ólompótló adalékanyagot tartalmazó benzinnek a forgalomból való egységes kivonásáról. A MOL 18,5 millió euró céltartalékot (részvényenként 60 forint) képzett a bírságra. A hír nem lesz hatással a papír árfolyamára.

- Magyar Telekom: A negyedik mobilszolgáltató kifizette a 10 milliárd forintos koncessziós díjat, és kezdeményezte a cégbírósági bejegyzést. A konzorcium 10%-ban a Magyar Posta, 45-45%-ban pedig az MVM és az MFB Invest Zrt. tulajdona. Az új mobilszolgáltató áprilisban tart sajtótájékoztatót, és szerintünk már nyáron elindíthatja a szolgáltatást.

- A PannErgy 1.300 részvényt vett tegnap 636 forintos átlagáron. A tranzakciót követően 3,116,655 darabot, azaz a kibocsátott részvények 14.78%-át birtokolja a cég.

- Április 26-án tartja a PannErgy az éves rendes közgyűlését a szokásos napirendi pontokkal. A jelen meghívóhoz még nem csatolták az éves eredményt és az osztalékra vonatkozó javaslatról sincs információ. Szerintünk a cég idén sem fog osztalékot fizetni.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002 (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: http://www.erstebroker.hu/, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.

Véleményvezér

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Az orosz titkosszolgálatoktól nem idegenek a külföldön végrehajtott halálos akciók. Az egyik legkegyetlenebb Alekszandr Litvinyenkó meggyilkolása volt. Az orosz állambiztonsági szolgálat (FSZB) egykori alezredesét, aki 2000-ben emigrált Londonba, 2006 novemberében, a szervezetébe juttatott hatalmas adag polónium 210-es sugárzó izotóppal ölték meg.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.
Magyarország jobban teljesít, ja mégsem

Magyarország jobban teljesít, ja mégsem 

Valami újat kellene végre kitalálniuk a magyar országvezetőknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo