Jó nagyott "zakózott" a magyar piac

Korrigáltak a tengerentúli piacok. Gyengült az arany, és stagnált az olaj. Felemás a hangulat a Távol-Keleten. A dollár korrigál, a forint továbbra is erős. Maradt a 7%-os alapkamat. Ma az árfolyamok emelkedésére számítunk.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Erste kommentár

Hölgyek, Urak! Jól megtréfált bennünket a piac. A BUX akár repülőrajtot is vehetett volna, ezzel szemben jó nagyot „zakózott". Az pedig nem jó jel. A zavaró, hogy a forint meg közben vigéckedett. Ja. Azonnal közbeszól valaki, hogy a fejlett piacok is gyengék voltak. Ez így is van, csakhogy azok összehoztak előtte legalább egy kisebb emelkedést, sőt, van amelyik nagyobbat is. Így a BUX kezd megint csúnyán alulteljesítővé válni, azaz nagyon gyorsan kellene mutatnia egy kisebb tűzijátékot, hogy bizalmunkat újra bele helyezhessük.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:

- A pozitív hétkezdés után tegnap lejtőre kerültek a vezető tengerentúli mutatók, és kisebb mínuszban zárták a kereskedést (Dow -0,33%, Nasdaq -0,07%, S&P500 -0,28%).

- A makroadatok sem adtak irányt a piacoknak, mert a várakozásoknak megfeleltek: az S&P/CaseShiller házár index a várt 135,8 pont helyett 135,46 pont lett, a Conference Board fogyasztói bizalmi index 70,2 lett, enyhén jobb, mint a 70,1-es várakozás.

- A korrekció nem tudta megállítani az Apple részvények szárnyalását, tegnap újabb történelmi csúcsra kapaszkodott a részvény, 1,2%-os erősödést követően 614,5 dolláron fejezte be a kereskedést.

Olaj, arany:

- Folytatta az oldalazást a WTI kőolaj, a tegnapi kereskedést a 106,5-107,7 dollár közötti sávban töltötte az árfolyam, és zárásra nem igazán tudott elmozdulni.

- Az Amerikai Energiahivatal (DOE) ma délután publikálja az készletadatok alakulását. A kőolajkészlet 2,5 millió hordóval növekedhet, míg benzin terén 1,5 millió hordóval csökkenhet az amerikai készletállomány.

- Az arany emelkedését a 200 napos mozgóátlag állította meg, 1.697 dollárról lefordult a kurzus, és 1.680 dollárig süllyedt zárásra. Ha az 1.670 dolláros támaszon ismét pozitív irányba fordult az árfolyam, akkor folytatódhat a napokkal ezelőtt kezdődött emelkedés.

Távol-Kelet:

- Vegyes képet mutatnak az ázsiai piacok a reggeli kereskedésben, a japán tőzsde emelkedik, miközben a kínai piac esik. Fontos makroadatok nem láttak napvilágot (Nikkei 1,65%, Hang Seng -0,91%, Shanghai -1,73%).

- A gyengülő jen jótékony hatással volt az exportőrök papírjaira, a Toyota és a Sony is 1% feletti pluszban fejezte be kereskedést.

Devizák:

- Két látványos gyengülő napot követően korrigált tegnap a dollár az euróval szemben. Az 1,339-es csúcsról lefordult az árfolyam, és 1,333-ig zuhant zárásra. Az irány továbbra is felfelé mutat, ezért a korrekciót ismét emelkedés követheti.

- A forint tegnap lényegében oldalazott a kamatdöntést követően (a Monetáris Tanács a várakozásoknak megfelelően 7%-on tartotta az alapkamatot), 291,5 környékén tartózkodott az árfolyam. Technikailag jól fest az EUR/HUF grafikonja, ha kitart a lendület, akkor a 289-es szintet is elérheti hamarosan az árfolyam.

Határidős piacok:

- Az amerikai határidős indexek a pozitív, az európaiak pedig a negatív tartományban vannak ma reggel.

Vállalati hírek

- Jobb lett az Unicredit negyedik negyedéves eredménye. Az elemzők 30 millió eurós profitot vártak, ezzel szemben 114 millió eurós nyereséget jelentett a vállalat. Az eggyel korábbi negyedév azonban nem volt ilyen fényes, mert akkor 10,6 milliárdos veszteséget szenvedett el az Unicredit, így 2011-ben 9,2 milliárd lett a mínusz. A negyedik negyedéves eredmény 65%-kal kisebb az előző év hasonló időszakához képest, ami a 70 millió eurós görög államkötvény leírásnak, és 63 milliós egyszeri tételnek köszönhető. A januári 7,5 milliárdos tőkeemelést számítva, a bank core Tier 1 rátája (elsődleges tőkemutató) 9,97% volt az év végén.

- A Total teljesen leállította a termelést az északi-tengeri Eglin és Franklin mezőkön a március 25-e óta tartó gázszivárgás miatt. Az alkalmazottakat evakuálták. A Total 46,2%-os tulajdonrésszel rendelkezik a mezőkben. A papír árfolyama 2008-óta nem látott mértékben esett.

- Az Arcelormittal csökkenti részesedését az Eregli Demir török acélgyártóban. A cég 134,3 millió darabos pakettet szeretne értékesíteni, másik 134,3 millió darabra pedig warrantot bocsát ki. A részvények értéke 1,07 milliárd líra (600 millió dollár). A tranzakcióval az Arcelor részesedése 25%-ról 12,5%-ra csökken a török cégben, ami összhangban van a társaság adósság csökkentési stratégiájával.

- Az Arcelormittal 140 millió zlotyt (44,8 millió dollárt) fektet be dabrowa gorniczai lengyel egysége a termelés modernizálására. A beruházás keretében porított szén adagoló rendszert helyeznek üzembe, mely hatékonyabb és környezetkímélőbb is a korábbi eljárásnál. A cég korábban a krakkói egység modernizálására is elkülönített 220 millió zlotyt.

- Az OTP április 27-én tartja eves rendes közgyűlését. A napirenden a szokásos pontok szerepelnek. Osztalékjavaslatot még nem tett közzé a bank.

- Távozik az E-Star vezérigazgató-helyettese.

- A PannErgy tegnap 20.630 darab saját részvényt vett 624 forintos átlagáron. A tranzakciót követően a cég 3.137.285 darabot, vagyis a kibocsátott teljes részvénymennyiség 14,9%-át birtokolja.

Gazdasági hírek

- Az MNB tegnapi kamatdöntő ülése a vártnak megfelelően nem módosított a 7%-os alapkamaton.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002 (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebroker.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.

Véleményvezér

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.
Magyarország jobban teljesít, ja mégsem

Magyarország jobban teljesít, ja mégsem 

Valami újat kellene végre kitalálniuk a magyar országvezetőknek.
Milliós kórházvezetői fizetések, Hadházy Ákos felháborodott

Milliós kórházvezetői fizetések, Hadházy Ákos felháborodott 

Bérharc az egészségügyben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo