Ilyen még nem volt: idén egymillió magyar válthat

Finiséhez érkezik a héten, minden idők legnagyobb kötelező kampánya. A vezető hazai biztosítótársaságok nyilatkozatai alapján az idei évben akár egymillió autós is olcsóbb kötelezőre válthat. - derül ki a Biztosítás.hu Kft. elemzéséből.

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!

Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz

2025. szeptember 17.

Részletek itt >

Az internetes portál körkérdésben kereste meg a vezető hazai biztosítókat, akik az előző hetek internetes váltóinak számát, valamint saját fiókhálózatukban és ügynökeiknél jelentkező szerződések számát összesítve adtak prognózist, a társaságuknál váltók várható számát illetően.

A legtöbb autós az Allianz Hungária Biztosítót választja ebben a kampányban. A társaság vezetői 250-300 ezer új kötelező biztosítás megszerzésére számítanak, melynek nagyobb része a lakossági, kisebb része pedig, a vállalti szektorból kerül majd ki. Őket követi, az idén egyes szegmensekben kifejezetten kedvező tarifával jelentkező Uniqa- és Generali Biztosító, mely társaságok szakemberei az új szerződéseik várható számát egyaránt 150-150 ezerre becsülik.


forrés: biztosítás.hu

Az Aegon Magyarország is a százezer feletti kategóriába tartozik, munkatársai 100-120 ezer új Aegonos szerződést prognosztizálnak. Jelentős szerzés várható még a valamivel 100 ezer alatti új szerződésre számító Genertel és az 50 ezer új szerzéssel kalkuláló KÖBE esetében.

Biztosítás.hu szerint a váltók gerincét adó fenti hat társaság 800 ezer váltót meghaladó összesített várakozása és az Interneten, hagyományosan a kampány utolsó hetében jelentkező roham, 1 millió fölé emeli az ez évi váltók számát. A portál szerint mindez a rendkívül alacsony, mintegy 25 ezer forint alatti átlagdíjaknak köszönhető, aminek eredményeképpen 10-ből 9 autós találhat magának kedvezőbb kötelezőt idén novemberben. Az idei kampányban megtakarítható, átlagosan mintegy 15 ezer forint, még az előző évek egyre növekvő megtakarításai közül is kiemelkedik. Könnyen előfordulhat ugyanakkor, hogy az idei kampány utolsó hete, a kötelező díjak csökkenésének utolsó hetét is jelenti egyben.

Jövőre veszteség?

Az idén végletekig kicsavart díjszabások miatt ugyanis, a biztosítók jövőre jelentős veszteségeket lesznek kénytelenek elkönyvelni, aminek következtében a jövőre meghirdetésre kerülő kötelező díjak, már drágábbak lesznek a most választhatóknál. Mindez azt jelenti, hogy aki idén nem vált, könnyen elszalaszthatja a jó lehetőséget, és jövőre már nem találkozik - az ideihez hasonló - rendkívül olcsó díjakkal.

Drágul a flották díja
A lakossági kötelező idei jelentős díjcsökkenése miatt emelkedhetnek a vállalati flották kötelező díjai. Bár a biztosítók erről nem szívesen beszélnek, de a korábbi években a lakossági kötelezőn megtermelt hasznuk terhére, jelentős árengedményekben részesítették - a lakosságénál jóval rosszabb kárhányadú - vállalati szerződéseket. Ennek most minden bizonnyal vége szakad, ami komoly gondot okozhat a fuvarozói szektornak, ahol a nagyobb méretű flották esetében, már egy 5-10%-os szerény áremelkedés is milliókban mérhető.

Véleményvezér

Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa

Megdöbbent a világ, hogy ki Charlie Kirk gyilkosa 

Érdemes újragondolni előítéleteinket.
Nem volt profi Charlie Kirk gyilkosa

Nem volt profi Charlie Kirk gyilkosa 

Félárbócon Amerika zászlaja.
Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek

Már az első tíz között a budapesti lakhatási költségek 

Több mint 11 év munka kell egy átlagos budapesti lakáshoz.
Kormányváltó a hangulat Magyarországon

Kormányváltó a hangulat Magyarországon 

Rosszul áll a Fidesz szénája.
A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo