Ha a forintnak igaza van...

Szinte minden instrumentum szinten van, ami azt sugallja, hogy korrekciók előtt állunk. Ha viszont a forintnak van igaza, - na meg „erősködő" DAX-nak, a 200 napos mozgóátlag és ellenállás szint fölött -, akkor lehet, hogy kitörésekre és további emelkedésre kell felkészülnünk a részvénypiacokon.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Erste kommentár

„Újévi ajándék" a Fed-től. Az alapkamat 2014 végéig alacsony maradhat. Ez úgy hangzik, mintha a Fed kiterjesztette volna azt a korábbi állítását, hogy 2013-ig alacsonyan tartja a kamatokat. Pedig nem erről van szó. Az új szabályok alapján a Fed kormányzók elmondják várakozásaikat 2 évre előre. Ennek lett az eredménye az, hogy még két évig alacsony kamatkörnyezetre, olcsó pénzre számíthatunk. Így meg is lódultak a piacok, s az amerikai indexek tovább araszoltak a tavalyi lokális csúcsok felé. Azok pedig most már komoly ellenállások. Az euro-dollár árfolyam sem állhatta meg, hogy megnézze az 1.31-es szintet, s az euróforint is lefelé rugaszkodott el a 298-299-es szintről, amivel megerősíti a szint áttörését. Ez különben egy kicsit furcsa, mert szinte minden instrumentum szinten van, ami azt sugallja, hogy korrekciók előtt állunk. Ha viszont a forintnak van igaza, - na meg „erősködő" DAX-nak, a 200 napos mozgóátlag és ellenállás szint fölött -, akkor lehet, hogy kitörésekre és további emelkedésre kell felkészülnünk a részvénypiacokon. Ezt nehéz elhinni, de ha a részvényekre nézünk, akkor azok jelentős kockázati prémiummal forognak. Ezek kiárazódásával pedig jelentős emelkedést tudnak produkálni.

Nemzetközi hírek

USA, Európa:

- A kezdeti mínuszból pluszba fordultak az amerikai részvényindexek (Dow +0,6%; S&P +0,9%; Nasdaq +1,1%). A Fed közleménynek örültek a piacok a gyenge Boeing kilátások és lakáspiaci adat után.

- A Federal Reserve nyíltpiaci bizottsági ülése tegnap ért véget, a testület nem változtatott a 0,25%-os irányadó kamatrátán. A közleményből kiderült, hogy 2014 végéig a jelenlegi történelmi mélyponton maradhat a kamatszint, míg a korábbi közlemények mind 2013 közepét jelölték meg az alacsony kamatszint határidejeként.

- Bernanke, Fed elnök hozzátette, hogy egy újabb monetáris könnyítő program (QE) is a Fed eszközei között szerepel, amennyiben romlanak a gazdasági kilátások. Az elnök hozzátette, hogy a testületi tagok kamatvárakozásai nem jelentenek ígéretet.

- A Fed szerint továbbra is magas a munkanélküliség, és a gyenge növekedési kilátások miatt csak lassan fog csökkenni. Ezek a folyamatok pedig az inflációt is mérsékelt szinten fogják tartani - a közlemény szerint. Bernanke elmondta, hogy vannak bíztató jelek is, és reméli, hogy a negyedik negyedévben az élénkülés jelei mutatkoznak.

- Bár a Boeing vártnál jobb eredmény- és bevételi számokat tett közzé tegnapi gyorsjelentésében, a menedzsment az elemzői előrejelzéseknél alacsonyabb jövőbeli profit-prognózist tett közzé. A repülőgépgyártó vállalat részvényei 3% mínuszban is tartózkodtak, majd az esti rally után 0,6%-os pluszban fejezték be a kereskedést.

- Vártnál nagyobb mértékben, 3,5%-kal esett vissza az amerikai használtlakás értékesítés decemberben. Éves szinten 4,4%-ra lassult az értékesítési volumen növekedése.

Olaj, arany:

- Ismét 100 dollár felett van a WTI olaj hordónkénti árfolyama a tegnapi és ma reggeli kis emelkedést követően.

- A Fed közlemény és az e következtében gyengülő dollár optimizmust hozott az olaj piacán is.

- Az arany ára tegnap 2,7%-kal 1.710 dollárra emelkedett. Az elmúlt hetek mozgásaihoz képest kiugró mértékű volt az árfolyam-erősödés.

Távol-Kelet:

- Felemás a hangulat az ázsiai piacokon. Kína emelkedik a három napos szünet után, a japán piac azonban kisebb mínuszban zárt (Nikkei -0,41%, Hang Seng 1,53%, Shaghai 1,01%)

- Dél-Koreában az évesített negyedik negyedéves GDP a várakozásoknál valamivel alacsonyabb lett, 3,5% helyett 3,4%-kal nőtt az ázsiai gazdaság.

Devizák:

- Töretlenül erősödött a forint tegnap is. A délelőtti órákban a 297-es szint többször is megállította az árfolyamot, de a nap végén ismét erőre kapott a kurzus, és 295 közelébe zuhant az EUR/HUF devizapár. Továbbra is megállíthatatlannak tűnik a forint rally, de egyre közelebb vagyunk a korrekcióhoz, a 295-ös támaszról már visszapattanhat a hazai fizetőeszköz.

- A dollár erősödéssel kezdte a tegnapi kereskedést az euró ellenében. Az 1,303-as nyitást követően 1,293-ig zuhant a kurzus, majd a kamatdöntést követően hirtelen fordult az árfolyam és zárásig erősödött a tengerentúli fizetőeszköz (1,31).

Határidős piacok:

- Pluszba fordultak az amerikai és európai határidős részvényindexek is ma reggel.

Vállalati hírek

- A Siemens gyenge eredményét követően több elemzőház is leminősítette a cég részvényeit. A Bankhaus Metzler 70 eurós célárral eladásra tette a papírt. A Breinstein pedig 87 euróról 73 euróra csökkentette a célárat, s felülteljesítőről együtt teljesítőre (tartásra) tette ajánlását.

- Sajtóhírek szerint a Banco Santander úgy szeretné javítani tőkehelyzetét, hogy piacra dobná az amerikai egységének, a Santander Consumer USA-nak a részvényeit. A cég egyelőre nem erősítette meg a hírt.

- Az S&P megerősítette a Commerzbank hitelminősítését, de megtartotta a negatív kilátást.

- A Total és a Kuwait Petroleum arról tárgyal, hogy 9Mrd dollárért finomítót építenek Kínában. Még egyelőre nem tisztázott, hogy a Total mekkora tulajdonrésszel fog rendelkezni a cégben, de a tárgyalások vége februárra várható. A hír pozitív, de szerintünk nincs jelentős hatással a részvényárfolyamra.

- A Total vezérigazgatója bejelentette, hogy a cég leállította iráni olajimportját. Az olajtársaság korábban napi 80 ezer hordót vásárolt a perzsa országtól. Christophe de Margerie vezérigazgató szerint a napi 2,2 milliós hordós iráni exportból 0,7 millió megy Európa felé, de a vállalat szerint Irán el tudja majd adni a kieső mennyiséget.

- A HSBC a BASF papírjaira vonatkozó ajánlását semlegesre minősítette le.

- Az Egis tegnapi éves rendes közgyűlésén a várakozásoknak megfelelően újraválasztották az igazgatóság tagjait, és elfogadták a részvényenkénti 120 forintos osztalékot.

- Tegnapi sajtóbeszélgetésén a PannErgy vezérigazgatója a következőket mondta el: (i) Tavaly 1,6 milliárd forintnyi EBITDA-t, eredménysoron pedig nullszaldót ért el a cég. (ii) Idén 900 millió forintos árbevétellel, és 700 milliós EBITDA-val számolnak azután, hogy tavaly értékesítették

műanyagüzletágukat. (iii) Ha a részvényár alacsony, a cég kész további sajátrészvény vásárlásra. (iv) Az EIB 100 millió eurós hitelkeretéből 10 milliót terveznek lehívni idén. (v) 2012. áprilistól számítanak a támogatásokra. A PannErgy nem tartja valószínűnek, hogy az unió felfüggesztené a kohéziós források folyósítását, tehát továbbra is 30-40%-os támogatási szinttel számolnak. Az elkövetkező években összességében 5-6 milliárd forintnyi támogatást remélnek. Lényegében semmilyen új információ nem hangzott el, így árfolyamhatásra sem számítunk.

Gazdasági hírek

- Az IMF tegnap közzétette Magyarországról szóló szokásos eves értékelését, melynek főbb pontjai a következők: (i) A Valutaalap idén 0,3%-os, 2013-ban pedig 1,5%-os GDP növekedéssel számol. (ii) Kritizálja a meghozott gazdasági intézkedéseket, többek között a végtörlesztést, és a reform program lassúságát. (iii) Magyarországon csökkennek a beruházások, ami közép távon nagyon káros lehet. (iv) Az IMF idén 3,5%-os, jövőre pedig 3,7%-os költségvetési hiánnyal számol. Igaz, ezt még tavaly novemberi számításokon alapul, azóta pedig a magyar kormány további lépéseket tett a hiány 3% alatt tartása érdekében. (v) Fel kell gyorsítani a reformokat.

Jogi nyilatkozat
A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002 (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.erstebroker.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A kiadvány nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo