Félmillióan megnyugodhatnak

A munkanélküliségi biztosítás megszűnéséről december 7-én megjelent sajtóhírekben félrevezető információk jelentek meg, melyek alapján a közvélemény arra a téves következtetésre juthatott, hogy a Magyarországon 2003 óta működő CARDIF Biztosítók (CARDIF Biztosító Zrt. és CARDIF Életbiztosító Zrt.) - melyek a hitelfedezeti biztosítások területén jelenleg több mint 500 000 ügyféllel rendelkeznek - megszüntették munkanélküliségi kockázatra szóló szolgáltatásukat, erről azonban szó nincs - közölte a cég.

Az említett sajtóhír szerzője a munkanélküliségi biztosítási ágazatot a valóságnál lényegesen szűkebb kategóriaként mutatta be, és arra utalt, hogy azt a hírekben említett, a magyar biztosítási piacról kivonuló szereplő uralta. A megjelentekkel ellentétben munkanélküliségi kockázatra sem csak jövedelem-kiesést pótló biztosítás megléte esetén fizethet térítést egy biztosító. Magyarországon már 2003 óta egyre szélesebb körben van lehetőség hitelfedezeti biztosítások megkötésére, amely kiemelkedő szerepet játszik a hitelfelvétellel járó kockázatok mérséklésében.

A főként lakossági hitelek mellé kínált élet-, rokkantság-, betegség- és munkanélküliség-biztosítást az e téren piacvezető CARDIF eddig több mint 500 000 ügyfele választotta, ezen belül 200 000 fő munkanélküliség esetére szóló fedezettel is rendelkezik. A CARDIF Magyarországon az első és egyetlen jelentős szereplő az autó hitelfedezeti-biztosítás területén. A jelzáloghitelek, áruhitelek, valamint hitelkártyák hitelfedezeti biztosításában piaci részesedése meghatározó, így összességében a teljes lakossági hitelpiac több mint 50%-át fedi le. A jövedelem-kieséshez és hitelekhez kapcsolódó biztosításon felül a "számlavédelmi biztosítás" is segítséget nyújt a CARDIF ügyfelei számára váratlan biztosítási események (pl. munkanélküliség) bekövetkezésekor, ilyen esetekben a biztosító megtéríti a havi számla összegét az ügyfél helyett - közvetlenül a szolgáltató részére.

A CARDIF ikerbiztosítók továbbra is mindent megtesznek annak érdekében, hogy ügyfeleiket a megszokott kiemelkedő színvonalon szolgálják ki, és ezúton is biztosítanak mindenkit arról, hogy nem kívánják beszüntetni munkanélküliségi kockázatra szóló szolgáltatásaikat.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo