Akvizícióval erősített a Nefton

Komoly piaci térnyerést tervez az idén a Netfone, amely stratégia részeként megvásárolták a Hucom Telekom CPS divízióját. A tervek megvalósításához a tőkét a Morando Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. tavalyi 1,5 millió eurós befektetése biztosítja.

A Morando Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. tavalyi 1,5 millió eurós tőkebefektetésének egyik célkitűzése a Netfone Telecom Kft. működésének diverzifikálása, illetve az egyéni és üzleti ügyfelek körének további dinamikus bővítése volt. Ebbe a stratégiába illeszkedik a Hucom Telekom Kft. CPS divíziójának megvásárlása, melynek nyomán több mint háromezerrel bővült a Netfone kiskereskedelmi üzletág vezetékes telefonszolgáltatást igénybe vevő üzleti és intézményi ügyfeleinek köre. A tranzakció az első lépést jelenti a Netfone 2013-ban komoly piaci térnyerést megcélzó stratégiájában.

Virtuális mobilszolgáltatás
"A cég idei meghatározó projektje az akvizíciókon túl a virtuális mobilszolgáltatás (MVNO) bevezetése lesz – emlékeztetett Svébis Máté a Morando Zrt. portfolióigazgatója - Ez a nagykereskedelmi partnerszolgáltatók számára azt a képességet adja meg, amelyet a vezetékes telefonszolgáltatások piacán a Netfone segítségével már sikerre vittek: mobilszolgáltatás nyújtását saját név alatt. A Morando és a Netfone a következő hónapokban olyan stratégiai megállapodások megkötésére készül, melynek eredményeként a Netfone nem csak a telekommunikációs, hanem az IT szegmensben is meghatározó szolgáltatóvá válhat.”
A CPS (szolgáltató-előválasztás) üzletággal tovább bővül a Netfone portfoliója, amely az alternatív távközlési piacon egyedülálló módon mind vezetékes telefon és vezetékes internet, mind mobilinternet és közvetített mobiltelefon szolgáltatások nyújtására, mind pedig egyedi távközlési és IT megoldások fejlesztésére és üzemeltetésére is kiterjed.

A Netfone új tulajdonosi köre a kis- és nagykereskedelmi szolgáltatásokat egyaránt érintő dinamikus piaci terjeszkedést egyrészt organikus növekedés révén, az értékesítési csapat bővítésével és hatékonyságának növelésével, másrészt akvizícióval, a telekommunikációs piac konszolidációjában történő aktív részvétellel kívánja elérni.

A Netfone Kft. 2007-ben alakult. A társaság kábeltévé-társaságok részére többek között ADSL, NDSL, mail és hosting szolgáltatásokat, míg vállalati ügyfelei számára ADSL, NDSL, bérelt vonali, IP telefon alközponti, VOIP és CPS szolgáltatásokat kínál. Kábeltelevíziós ügyfelei a fentieken felül a Netfone saját infrastruktúráján üzemeltetett hangszolgáltatása segítségével olyan nagykereskedelmi megoldást kapnak, melynek segítségével meglévő és új ügyfeleik számára saját nevükben kínálhatnak teljes értékű vezetékes telefonszolgáltatást. Ezen felül a Netfone saját fejlesztésű MVNO szolgáltatása segítségével képessé válnak mobilinternet-szolgáltatás nyújtására is. Szintén e szegmenst szolgálja ki az a speciális CRM rendszer, mely több műszaki vezérlő és provisioning rendszert is integrál, igen fejlett pénzügyi modullal rendelkezik, és képes sales kampányok kezelésére is.

A Morando Kockázati Tőkealap-kezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2008. június 2-án jött létre az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogramok részvételével, közös alapként. Az alapkezelő által kezelt alap jegyzett tőkéje 6,5 milliárd forint ( mintegy 24 millió euró), melyet a tulajdonosok a befektetési időszak első négy évében, a megvalósuló befektetések forrásigényének függvényében bocsátanak rendelkezésre. Az alap futamideje tíz év. Az egyes befektetések időtartama 3-7 év között alakul.

 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo