Újabb hatalmas szén-dioxid-kibocsátó indul be a Földön

Az emelkedő hőmérséklet miatt rengeteg szén kerül a talajból a légkörbe. A hatás olyan lehet, mintha egy újabb fejlett, USA-méretű ipari állam jelenne meg a nagy üvegházgáz-kibocsátók között – állapította meg egy nemzetközi kutatás az MTA Ökológiai Kutatóközpont részvételével.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Sok vizsgálat foglalkozott már azzal, hogy a fölmelegedés hatására hogyan változik a talajba jutó vagy az onnan fölszabaduló szén mennyisége – az eredmények szerint jellemzően mindkettőnek a növekedésére lehet számítani –, azonban globális szintézis eddig még nem készült a témában. A Yale Egyetem Erdészeti és Környezettudományi Karának munkatársai által vezetett összegző elemzés szerint a felmelegedés következtében a talajok széntartalma 2050-ig 55 milliárd tonnával csökkenhet világszerte – hívta fel a figyelmet cikkében az MTA Ökológiai Kutatóközpontja.

Ez a mennyiség a légkörbe kerülve 12–17 százalékkal növelheti meg az erre az időszakra kalkulált, emberi tevékenységből adódó szénkibocsátást. Egy hasonlattal élve e mennyiség nagyjából azzal ér fel, mintha egy újabb fejlett, USA-méretű ipari állam jelenne meg a nagy üvegházgáz-kibocsátók (Kína, Egyesült Államok, Oroszország, India stb.) mellett.

Kép: Wikipedia

A kutatás során az elmúlt 20 évben Ázsiában, Európában és Észak-Amerikában összesen 49 helyszínen folytatott melegítéses terepkísérletek eredményeit vették figyelembe. Ilyen, a klímaváltozás hatásait kutató kísérlet zajlik 2001 óta a Kiskunságban is, amelynek eredményei szintén bekerültek az elemzésbe.

Elvándorolnak az erdők: 500 kilométeres elmozdulás
Persze nem holnap vagy jövőre, hanem az évszázad végére. A mérsékeltebb sarkköri éghajlathoz szokott fák akár félezer kilométerrel északabbra is kinőhetnek mintegy 80 év múlva – állítják a tudósok. E lehetőség hátterében természetesen a globális felmelegedés áll.
Amennyiben a globális átlaghőmérséklet 1 Celsius-fokkal emelkedik, a talajokból a becslések szerint körülbelül 30 milliárd tonna szén kerül a légkörbe – áll a tanulmányban. A talajok szénvesztése a Föld hűvös éghajlatú térségeiben, a magasabb szélességi köröknél várható a legnagyobb mértékben.

Ez azért lényeges, mert ezekben a régiókban az ott jellemző, örökké fagyott talajba, idegen szóval permafrosztba az évezredek folyamán hatalmas mennyiségű szén épült be. Alacsony hőmérsékleten alacsony a mikrobiális aktivitás, így ezek a készletek meg is őrződtek. A sarkkör közeli vagy azon túli területek fokozott érzékenysége azért aggasztó, mert ezekben a régiókban várható a legnagyobb felmelegedés. Ez a mikrobiális aktivitás élénkülésével jár, ami pedig jelentősen fokozza a CO2-kibocsátást. A permafroszt olvadása a benne lévő metán felszabadulása miatt is jelentősen gyorsíthatja a felmelegedést.

„A Kiskunságban folyó melegítéses kísérletünk eredménye illeszkedik a globális mintázatba – mondta Kröel-Dulay György, a tanulmány egyik társszerzője. – A vizsgált homoki gyepek talajának széntartalma ugyanis az egyik legalacsonyabb volt a szintézisbe bevont 49 kísérlet között, és itt nem is tapasztaltunk változást a talaj széntartalmában hosszú távú melegítés hatására sem.”

A Yale kutatói által vezetett vizsgálat egyértelműen kirajzolja a trendet: ahogy nő az átlaghőmérséklet, úgy csökken a talajok széntartalma, ami a légkörbe kerülve pozitív visszacsatolásként gyorsíthatja a globális felmelegedést.

Plusz öt fok, és vége a civilizációnak
Csökkenteni kell az emberiség szén-dioxid-kibocsátását, különben a világ jelentős része válik lakhatatlanná a tengerszint emelkedése, a gyilkos hőhullámok, szárazságok miatt. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint a Föld nagy veszélyben van, de még mindig nem késő megtenni a szükséges intézkedéseket. Viszont ha minden úgy marad, mint most, az Apokalipszissel nézünk szembe.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo