A talajban lebomlott organikus anyagok szolgáltatják a tápanyagokat a növényeknek, és teszik termékennyé a termőföldet. Az egysíkú, egyfajta növényekre koncentráló, intenzív agrárgazdálkodás azonban kiszipolyozza a földet. Ez és a tőzeglápok kiszáradása két olyan jelenség, mely jelentősen növeli az üvegházgázok kibocsátását. Utóbbi évente 2 milliárd tonna üvegházgázt enged ki a levegőbe, ami az ipari civilizáció éves kibocsátásának 6 százaléka.

A talaj 1 méter vastagságú felső rétege rejti magában a bevezetőben említett, 2200 milliárd tonnányi szén-dioxidot. A gondatlan gazdálkodás miatt azonban ennek nagy része kiszabadulhat. Ami azért is nagy baj, mert ez a 2200 milliárd tonna háromszor nagyobb, mint amennyi szén-dioxid jelenleg a légkörben van!

A szárazföldi felszín 24 százaléka már eleve áldozatául esett kisebb-nagyobb mértékben a talajeróziónak, állítja a UNEP. Nem véletlen tehát, hogy az 19. század vége óta ez a réteg kétszer annyi szén-dioxidot juttatott a légkörbe, mint az üzemanyagok égetése.

A zuzmók és algák által összetartott talaj a fotoszintézis révén nagy mennyiségű CO2-t tud megkötni, Dr. Rattan Lal az Ohio Universityn úgy látja, évente maximum 65 milliárd tonnát lehetne igy „tároltatni”, amivel az évszázad végére 50 ppm-mel lenne mérsékelhető a levegő üvegházgáz-koncentrációja.

Sok sivatag a közel-keleti bibliai időkben tejjel-mézzel folyó Kánaán volt, erdőkben dús terület, vagyis kialakulásukkal (elsivatagodásukkal) pontosan az emberi eredetű talajerózió emlékműveivé váltak. Amerikában az 1920-as években hozta létre a fenntarthatatlan mezőgazdálkodás az úgynevezett homoktálat (dust bowl), napjainkban pedig az afrikai sivatagok és az ázsiai Góbi-sivatag terjeszkedik nagy sebességgel.

Korunk „geomérnökei" azzal kísérleteznek, hogyan tudnának rehabilitálni egyes sivatagos régiókat. Kínában homoki fűz ültetésével próbálkoztak, amikor pedig kitermelik a faállomány egy részét, biomasszás erőműben égetik el. De tonnánként 30 dollárért a bútoripar is megfelelő felvevőpiacnak számít. A hírek szerint az árnyékot adó fák – amellett, hogy távol tartották a homokviharokat – növelték a páratartalmat a körzetben, és ezzel az esőzések is sűrűbbek lettek.

Az ENSZ azt az ötletet dobta fel, hogy a Szahara déli határán 7000 kilométer hosszú fasort telepítsenek, ami megakadályozná a sivatagosodás terjedését. A világon mintegy 40 300 kilométer hosszúságú partszakasz sivatagos. Ezeken szakemberek sziksófüvet (salicornia) vetnének, mely sós vizet tűrő zöld növény. Ennek áldásos hatásaival már foglalkoztunk a Piac & Profitban.

A legfőbb változást azonban a megszokások terén kellene végrehajtani: bármennyire sikerül is félig-meddig helyreállítani a talajt, a műtrágyákkal történő takarmánynövény-termesztés, a legeltetés folytatásával az visszaesik az erodált állapotba. Arról nem is beszélve, hogy a műtrágya dinitrogén-oxidot juttat a levegőbe.