Őszinteséggel a környezeti problémák ellen

Véget ért a Klíma Klub által szervezett III. Magyarországi Klímacsúcs, ahol a tudományos élet meghatározó szereplői a klímaváltozás társadalmi, gazdasági, környezeti aspektusai mellett felhívták a figyelmet a döntéshozók felelősségére,  a közös cselekvés fontosságára. 

A konferencián kiemelt fontossággal szerepelt a klímavédelem helyzete Magyarországon, hiszen alapvető kérdés, hogy az állam és a civil szervezetek mit tesznek az éghajlatvédelemért, az alkalmazkodásért és a védekezésért. Megnyitó beszédében Dr. Baranyai Gábor miniszteri biztos a kormány nevében köszöntötte a konferenciát, majd Szentendre polgármestere,  Dr. Dietz Ferenc  szólt a résztvevőkhöz, megemlítve, hogy a város számára milyen fontos a környezet védelme a mindennapokban.

A Klíma Klub elnöke, Farkas Andrea megnyitójában kiemelte, hogy az idei klímacsúcs fontos feladata, hogy konkrét stratégiát fogalmazzon meg. A környezetvédelemhez való viszonyunk alapvető eleme kell legyen a szakmai konferencia alcímében is megfogalmazott védekezés és alkalmazkodás. Ennek érdekében a Klíma Klub mindig is fontosnak tartotta a felvilágosító munka mellett a konkrét cselekvést. Ezen kívül felhívta a figyelmet a környezettudatos gondolkodásra, tudatos vásárlásra és fogyasztásra, mindannyiunk számára ez fontos kérdés élhető és egészséges életmód a kárpát-medence minden polgára számára. Beszédében büszkeséggel említette, hogy a Magyar Olimpiai Bizottsággal elindult Földmentő Akció első lépés volt a közös együttműködés remélhetőleg hosszú útján. Kiemelte, hogy az erdőültetéseket az idén is folytatni kívánják, az előző évben ültetett 11 ezer fa ültetése szimbolizálja a 11 ezer tag aktív részvételét a klímatudatos életmód népszerűsítésében.

A Klíma Klub elnöke felhívta a figyelmet a nemzetközi kapcsolatok fontosságára, melynek keretében a szlovákiai egyetemisták előadása a klímatudatosság kérdésében érdekes új szempontokat vetett fel. 

Az őszinteség és az emberi tényező

A szakmai előadások sorát Bogár László egyetemi tanár,  közgazdász, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora nyitotta meg. A fenntartható fejlődés dilemmáit a gazdaság oldaláról bemutató előadásában elmondta, hogy őszinteség és a problémák néven nevezése nélkül nincs esély a környezeti problémák megoldására sem.

A rendezvény hivatalos részét Prof. Dr. Láng István akadémikus zárta le. Zárszavában az elhangzott előadások alapján felvetette,  hogy  a klímaváltozás hatásainak vizsgálatakor nagyobb mértékben kell figyelembe venni az emberi, társadalmi tényezőt. A klímaváltozás hatásait emberek idézik elő és következményeit emberek viselik majd el. Az emberi társadalom hat a természetre és viszont. Nagyon fontos, hogy a soros magyar EU elnökségi periódusban a környezetvédelem is megjelenjen a prioritások között az energia és a víz mellett.  

A hatpontos felhívás
A III. Klímakonferencia egy ajánlást fogalmazott meg. Ennek hat pontja talán segíthet abban, hogy a Kárpát-medencében élő magyarság jobban tudjon felkészülni és alkalmazkodni a környezetváltozás egyre erősebb kihívásaihoz. A Klíma Klub szeretné, hogy a pontok alkalmat teremtsenek a vitára, és arra, hogy a fenntartható fejlődés kérdése és a környezetváltozásra adható válaszok bekerüljenek a társadalmi köztudatba.
  1. Legyen a kormánynak cselekvési dokumentuma, mely figyelembe veszi az EU felé vállalt kötelezettségeinket és a zöld gazdaság elvét
  2. Jogszabályi intézkedések meghozatala: megújított energiastratégia, vízügyi stratégia
  3. Klímatörvény, Nemzeti Fenntartható fejlődési stratégia kidolgozása
  4. A megelőzés elvének érvényesítése, hiszen a megelőzés olcsóbb, mint a kárelhárítás
  5. A szakszolgálatok megerősítése, technikailag, minőségileg és létszámban is, a Klíma Klub támogatja a szakmai klaszterek létrehozását
  6. Tudatformálás, egyéni szerepvállalás és öngondoskodás erősítése
  7. A tudományos kutatás és innováció erősítése

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo