Nem szavazta meg a Fidesz a műanyag zacskók betiltását

Tartózkodtak a Fidesz európai parlamenti képviselői az egyszer használatos műanyagok betiltásáról szóló javaslat végszavazásán az EP szerdai strasbourgi ülésén – írja a hvg.hu Mester Barnabásra, a Radikális Európai Demokraták alapítójára hivatkozva.

A politikus közleményét megerősíti az EP szavazási jegyzőkönyve is. Ebből kiderül, hogy a Fidesz pártcsaládjából, az Európai Néppártból 165 képviselő támogatta, és mindössze 3 német, egy román, illetve nyolc olasz képviselő nem szavazta meg az indítványt, a tartózkodók között pedig csak a Fidesz kilenc képviselőjét és Csáky Pál szlovákiai magyar politikust találjuk.

Kép: Pixabay

A strasbourgi ülésen hatalmas többséggel, 571:53 arányban elfogadott határozat alapján 2021-től betiltanák többek között a műanyag fülpiszkálókat, evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverőket és léggömbpálcikákat, amelyeket kizárólag fenntartható anyagokból lenne szabad készíteni. A képviselők az Európai Bizottság eredeti javaslataiban szereplő termékek listájához hozzáadták az "oxidatív biológiai úton lebomló műanyagokból készült" árukat, például zacskókat, illetve az expandált polisztirolból készült étel- és italhordókat.

Emellett a tagországoknak legkevesebb 25 százalékkal csökkenteniük kellene 2025-ig azon egyszer használatos műanyag

Ezek a műanyagok kerülnek tiltólistára
Több egyszer használatos műanyag, többek között szívószálak, evőeszközök, tányérok, szívószálak, italkeverők forgalmazását tilthatják be a jövőben egy új EU-s direktíva alapján.
termékek használatát, amelyeknél egyelőre nem állnak rendelkezésre megfelelő alternatívák. Ilyenek például a szendvicsek, gyümölcsök, zöldségek és sütemények csomagolására használt dobozok.

A másfajta műanyagokat, például az italpalackokat külön kell gyűjteni, és 2025-re 90 százalékban újra kell hasznosítani. Az EP előírná azt is, hogy a dohánytermékekből származó szemetet 2025-ig felére, 2030-ra pedig 80 százalékkal kell csökkenteni.

A Fidesz–KDNP-képviselőcsoport nevében Hölvényi György a tartózkodást azzal magyarázta, hogy "az uniós irányelvek előírásainak megfelelően Magyarországon kötelezővé vált a szelektív hulladékgyűjtés, de az új rendszer bevezetésével a beszerzett eszközök jó része feleslegessé válna, így nem lennének tarthatók a projektekhez tartozó tervszámok, ez pedig akár 140 milliárd forint uniós támogatás visszafizetését is maga után vonhatná."

A kormány néhány hete közölte, hogy 2021-től Magyarországon is teljesen betiltják a műanyag zacskókat.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo