Megye nagyságú jéghegy „készül” az Antarktiszon

A valaha ismert egyik legnagyobb jéghegy készül leválni az Antarktisz-félszigetről - jelentették be kutatók. A déli sarkvidékről útjára hamarosan induló jéghegy nagyobb mint Fejér megye.

Kép: Pixabay

A szakemberek szerint az Antarktisz-félsziget Larsen C selfjegének - a parti síkságról a tengerbe benyúló jégtömeg - egyik törésvonala nagyjából 18 kilométerrel nőtt meg néhány hét alatt decemberben, ami azt jelenti, hogy a leszakadni készülő csaknem ötezer négyzetkilométeres (Fejér megye 43 négyzetkilométer) jégtömböt immár csak egy mindössze 20 kilométeres szakasz köti össze a selfjéggel.

A nagyjából 350 méter vastag Larsen C az Antarktisz nyugati részén terül el, feltartóztatva az őt tápláló gleccsereket. A kutatók évek óta figyelemmel követik a selfjég törésvonalának alakulását, az aggodalmaik pedig egyre csak fokozódtak a Larsen A 1995-ös és a Larsen B 2002-ben bekövetkezett hirtelen feltöredezése után. „Csodálkoznék, ha a következő pár hónapon belül nem következne be a leválás" - mondta a projektet vezető Adrian Luckman, a walesi Swansea-i Egyetem munkatársa, aki kollégáival műholdas felvételeket elemezve jutott arra, hogy a jégborjadzás immár elkerülhetetlen.

Luckman szerint ötezer négyzetkilométeres kiterjedésével, a leszakadó jégtömb az eddig feljegyzett tíz legnagyobb jéghegy közé fog kerülni. A szakemberek szerint a klímaváltozás ugyan közrejátszhatott az évtizedek óta meglévő törésvonal növekedéséhez, ám ennek alátámasztására nincsen közvetlen bizonyíték. A kutatók úgy vélik, hogy a jégtömb leválásával a selfjég egésze sebezhetőbbé válik vagy akár teljesen széttöredezhet, ám a pontos sorsát egyelőre nem lehet megmondani.

A leváló jéghegy nem fogja növelni a tengerszintet, ám, ha a selfjég tovább töredezik, akkor a gleccserek szabad utat kaphatnak az óceánba, ami már befolyásolhatja a tengerszintet. A becslések szerint, ha a Larsen C által jelenleg feltartóztatott jégmennyiség egésze eléri a nyílt vizet, akkor tíz centiméterrel emelkedhet a globális tengerszint.

Gyorsul a jégtakarók olvadása, ezek a városok süllyedhetnek el
Tudósok kiszámolták, ha elolvadnak a sarkköri jégsapkák, mely nagyvárosok kerülnek véglegesen víz alá. A lista azért megdöbbentő, mert jó úton haladunk ennek megvalósulása felé: az elmúlt 2800 évben egyszer sem volt ilyen gyors a jégtakarók olvadása.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo