Az a plasztikszemét, amit eldobunk az utcán vagy a természetben, a lefolyóba, a városi vízvezetékrendszerbe, a patakokba, a folyókba kerül, végül pedig a tengerekben köt ki. A Midway-szigetek a Csendes-óceán északi részén helyezkednek el, és 6,2 négyzetkilométernyi területet tesznek ki. A szigetek látványa pompás lenne, amíg az ember le nem tekint a lábfejére: a vízpartot nyaldosó hullámok civilizációnk szemetét hordják ide. A motorbiciklis bukósisaktól a kirakati baba fején és az esernyő nyelén át a műanyag papucsokig akad itt minden. Nem egy itt járt repülőgépből hullottak ki ezek a darabok. Nem is egy elsüllyedt hajóból szabadultak ki. Kínából és az Egyesült Államokból érkeztek, több ezer kilométert tettek meg a hullámok hátán.

Kép: Greenplanetlife.org

Az óceáni szemétsziget egy folyamatosan bővülő, hömpölygő hulladéktömeg, ami a Föld legfenségesebb szigeteinek szépségét mételyezi meg. A műanyag, mint kőolajból készített mesterséges anyag, mindennapi életünk nélkülözhetetlen eleme lett. Műanyagból készül a kávésflakon, az ételhordó, az ásványvizes palack, a bevásárlószatyor. És ezek eldobható használati eszközök. A szeméttelepeken végzik. Vagy a köztereken. Elhajítva. A rossz hír a következő: minden műanyag, amit eddig legyártottak a 20. század óta, ma is létezik. Lehet, hogy a szelektív hulladékgyűjtés rendszerében újrafeldolgozták, de a plasztik nem tűnt el a világunkból, biológiai környezetünkből.

• Az óceánokban közel 5000 milliárd darab műanyag lebeg, melynek súlya 269 ezer tonna. Ez 3585 kékbálna súlyának felel meg.
• 2050-re nagyobb lesz a műanyag darabok súlya a tengerekben, mint a halak össztömege – szól az Ellen MacArthur Foundation becslése.
• Évente 8 millió tonnányi plasztikszemetet engedünk a tengerekbe. Ráadásul évről évre egyre nő a szennyezésünk.
• Az amerikai fogyasztók óránként 2,5 millió műanyag italospalackot használnak el.
• Az elmúlt 50 évben megduplázódott a globális műanyag-gyártás.
• A következő 20 évben, vagyis 2036-ra ismét megduplázódhat.
• 1964-ben 15 millió tonna műanyag létezett, 2014-ben 311 millió, 2036-ra 612 millió lesz.
• Évente több milliárd fogkefét dobunk el.
• Világszerte a műanyagoknak csak 14 százalékát hasznosítják újra.
• A műanyag nagy része nem biológiailag lebomló.
• Évente 8 millió műanyag jut a tengerekbe. Ez percenként egy szemétszállító kocsi mennyiségével egyenlő.
• Az az európai ember, aki rendszeresen fogyaszt rákféléket, becslések szerint 11 ezer darab mikroplasztikot emészt meg évente. A tudósok azonban még nem tudták bebizonyítani, hogy a halakban található mikroműanyag, amit elfogyasztunk, káros-e az egészségünkre. Az amerikai kormány által finanszírozott kutatások azt állítják, hogy a műanyag valószínűleg rákkeltő, de egyértelmű verdikt még nincs.
• A Science tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint Kína, Indonézia, a Fülöp-szigetek, Vietnam és Srí Lanka a tengerek legnagyobb szennyezői. Mivel ott nem megoldott a szemétszállítás és -elhelyezés, a kukásautók sokszor egyszerűen a tengerbe öntik a hulladékot.

Mivel az egzotikus trópusi szigetek elszennyezése nincs az átlagember látóterében, legfeljebb a közvetlen pátriájában eldobott műanyagszemét láttán ocsúdik fel, hogy baj van. A Midway-szigetek szó szerint bűzlenek. A helyi repülőteret csak este lehet használni, és speciális kormányzati engedéllyel (a magángépről nem is beszélve), mert napközben madarak milliói szállják meg: ők a szemétdomb felhasználói. Kicsipegetik a hulladéktömegből azokat a darabokat, amiket elfogyasztásra alkalmasnak ítélnek. A bűzt a halott albatroszmadarak tetemei árasztják. A halál részben a természetes kiválasztódás része: nem mindegyik fióka tanul meg repülni, és marad életben. A halálozás részben azonban emberi eredetű: az elhullott madarak mellkasát felnyitva elénk tárul rombolásunk bizonyítéka. A madarak műanyagdarabokat esznek. A CNN adásában egy oceanográfus ásványvizes palack kupakját és egy öngyújtó darabjait találta. (Ugyanez a probléma a tápláléklánc másik részénél, a halaknál is, amik az összetöredezett plasztikot nézik tápláléknak.)

A fiókákat az anyjuk etette e műanyagtörmelékkel, mert a színes darabokat tápláléknak nézte. A madarak emésztőrendszere képtelen feldolgozni a műanyagot, de ők mégis jóllakottnak, telítettnek érzik magukat. Önkéntesek szinte teljes munkaidős feladatként végzik a tetemek eltakarítását. A plasztik feltakarítása már képtelenebb feladatnak tűnik. Akkora mennyiségű szemét áramlik a partokra naponta, hogy nem lehet lépést tartani vele. Ráadásul évente 5 tonnányi plasztik jön a szigetre a madarak gyomrában. A Húsvét-szigeten is hasonló a helyzet. Még ha a madarak tetemei el is rothadnak a talajon, a műanyag ott marad. Szakértők szerint a sziget valószínűleg el fog tűnni az újabb és újabb műanyagréteg alatt.

Svéd kutatók nemrég fedezték fel, hogy a sügérlárva, mely mikroplasztikot tartalmazó vízben fejlődött, műanyagot kezdett fogyasztani, és figyelmen kívül hagyta természetes élelmeit, például a vízben sodródó zooplanktont. Ettől az étrendtől persze lassult a lárvák növekedése, s a fiatal halak viselkedése is megváltozott. A madarak a tengeri élelemforrásoktól függenek, akárcsak 3 milliárd ember, az emberiségnek valamivel kevesebb, mint a fele. Ha ezt a táplálékláncot megbontja a műanyag, annak az ember lesz a végső kárvallottja.

A felelősség mindannyiunké. A szeméttömeg keletkezésének a megszüntetése 7 milliárd ember fogyasztói viselkedésének megváltoztatásával lehetséges csak. A küldetés nem lehetetlen. Elvégre a dohányzásról is leszokott az emberiség nem kis része az egészségügyi károkat tudatosító kampányoknak köszönhetően. Ez ad reményt egyes környezetvédőknek. Talán a szemetelésről is leszokunk, s tartósabban használjuk a műanyagokat, nem dobjuk el őket rögtön.