Még mindig jó üzlet lehet a háztartási napelem, de a mosást érdemes nappal végezni

A megváltozott elszámolási szabályok ellenére a szakértők továbbra is látnak potenciált a háztartási napelemes rendszerek telepítésében. Viszont a tulajdonosok részéről más hozzáállásra, tudatosabb energiafogyasztásra van szükség. A Nap még mindig ingyen termeli az energiát, csakhogy míg korábban eladni érte meg jobban az áramot, jelenleg a helyben történő felhasználás a kifizetődőbb.

A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy át kell gondolni az új napelemes rendszerek tervezését. Korábban az fizetődött ki leginkább, ha a teljesítményt az épület éves fogyasztásához méretezték, hiszen így lehetett nulla körülire hozni a villanyszámlát. Az új, bruttó vagy legalábbis arra hasonlító elszámolási mód mellett viszont egyértelműen az önfogyasztás kerül a középpontba. Vagyis arra érdemes törekedni, hogy a megtermelt áramot a lehető legnagyobb mértékben helyben, azonnal fel tudja használni a tulajdonos.

A napelem ugyan hosszú távra szóló beruházás – a panelek legalább harminc évig, de potenciálisan ennél jóval tovább termelhetnek. Ezalatt egészen biztosan többször fog még változni a rájuk vonatkozó szabályozás. A saját termelésű, helyben felhasznált energia azonban kétséget kizáróan a legolcsóbb alternatíva fog maradni.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo