A túlfogyasztás napja azt a dátumot jelöli, amikorra az emberiség felhasználja mindazokat a természeti erőforrásokat, amiket a Föld egyetlen év alatt képes megújítani. Vagyis ettől a naptól kezdve ökológiai értelemben hitelből élünk. Jelenleg a bolygó lakossága 73 százalékkal gyorsabb ütemben éli fel a természet által nyújtott erőforrásokat, mint ahogy azok regenerálódni tudnának – vagyis úgy élünk, mintha 1,73 Föld állna rendelkezésünkre.

Az egyes országok ökológiai lábnyoma között jelentős különbségek figyelhetők meg. Ha mindenki úgy élne, mint Katar lakói, az emberiség már február 4-ére felhasználná a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Hasonlóan korán érkezne el a túlfogyasztás napja Luxemburg (február 17.) és Szingapúr (február 23.) fogyasztási szintje mellett is. Ezzel szemben olyan országokban, mint Banglades, Nepál vagy Etiópia, az egy főre jutó ökológiai lábnyom jelenleg még a Föld egy főre jutó biokapacitása alatt marad. A magyarországi túlfogyasztás napja idén június 24-én jött el, vagyis a globális átlaghoz képest mi is rosszabbul teljesítünk.

A túlfogyasztás hátterében számos tényező áll: a fosszilis energiahordozókra épülő gazdaság, a túlzott energia- és nyersanyag-felhasználás, a fenntarthatatlan mezőgazdasági gyakorlatok, valamint a pazarló termelési és fogyasztási minták egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy minden évben óriási nyomás nehezedik a természeti rendszerekre. Ennek következményeit már Magyarországon is tapasztaljuk: az egyre súlyosabb aszályok, a szélsőséges időjárási események, a vizesélőhelyek kiszáradása és a biológiai sokféleség csökkenése mind azt jelzik, hogy a természet teherbíró képességének határaihoz közeledünk. A hetvenes évek eleje óta minden évben növekszik az emberiség ökológiai adóssága. Mára ez több mint húsz évnyi természeti regenerációs kapacitásnak felel meg – vagyis még akkor is évtizedekre lenne szükség a természet egyensúlyának helyreállításához, ha azonnal megszüntetnénk a túlfogyasztást.