Környezetbarát maraton Budapesten

A 26. Spar Budapest Maratonon nemcsak gondosan megtervezett begyűjtési infrastruktúrával, de környezettudatosságra ösztönző programokkal is várják a közönséget.

A Spar Budapest Maraton az ország legnagyobb futóversenye, történetének 26 évében több tízezer magyar és külföldi versenyző teljesítette a marathóni csata emlékének szentelt 42 kilométeres versenyszámot. Az idei ősz legnagyobb fővárosi sportmegmozdulására persze azokat is várják, akik szerényebb távot vállalva, csak a futás örömérért, a mozgás élvezetéért húzzák fel a futócipőt.

A nyári zenei fesztiválok után idén először a Spar Budapest Maraton is csatlakozott a Zöldövezet Társulás és az ÖKO-Pannon szelektív hulladékgyűjtési rendszeréhez, számítva az egyik legegészségesebb, legtermészetesebb és a környezetet legkevésbé terhelő sport rajongóinak együttműködésére.


Évek óta nagy sikere van a Spar Budapest Maratonnak

A maratonon a BSI, az ÖKO-Pannon és a Zöldövezet együttműködésének köszönhetően a lehető legtöbb gyűjtőfelülettel készül a hulladék fogadására. A rendezvény teljes területén szelektíven gyűjthető a papír, a műanyag és a fémhulladék. A rajt- és a célvonal környékén, ahol a legnagyobb tömegre számítanak, 7 gyűjtőszigetet, a verseny útvonalának egyéb szakaszain további 20 PET gyűjtő tartályt helyeznek el, mert a futóversenyen ebből a hulladékfajtából keletkezik a legnagyobb mennyiség. A verseny 8 frissítő pontján a személyzet sárga feliratos zsákba gyűjti a PET hulladékot.

A jól működő infrastruktúra előnyei akkor használhatók ki a legteljesebben, ha a zöld rendezvény rendszerében a szemléletformálás is helyet kap. Az ÖKO-Pannon ezért a Spar Budapest Maratonra is elhozza a szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő roadshow-ját, hogy a futókat kísérő hozzátartozók és a finis után még lendületben lévő ifjabb versenyzők a Körforgató, a Sajtfal, és az ÖKO-bokor és a Hulladékhorgászat állomásokon tesztelhessék ügyességüket. A játékokkal október 2-án 7.00 és 17.00 óra között, az 56-osok terére települt versenyközpontban várják a közönséget.

Véleményvezér

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo