Elutasította a bíró a kormányt perelő klímaaktivista fiatalok keresetét

Nincs veszve az ügy, hiszen az Egyesült Államokban több kereset is parkol a bíróságokon: a fiatalok azt sérelmezik, hogy a kormány megsértette alkotmányos jogaikat azzal, hogy nem biztosít nekik élhető klímát. Egy ígéretesebb kereset a múltra vonatkozóan marasztalná el az amerikai kormányt.

Legalább fél tucatnyi olyan ügy tárgyalása van folyamatban az USA-ban, többek között Floridában és Alaszkában, melyeket fiatal vagy kiskorú klímaaktivisták nyújtottak be, hogy így kényszerítsék rá a kormányt és az amerikai elnököt: tegyen a klímavédelemért, ahelyett, hogy kiléptetné az USA-t a párizsi klímaegyezményből. A bírósági hercehurcákhoz az Our Children's Trust nevű civil szervezet nyújt jogi segítséget.

A mostani ügyben Michael Scott washingtoni bíró mondta ki, hogy elutasítja a keresetet, mely a jövőre vonatkozott: a felperesek arra kérték a kormányt, hogy Washington állam a 2050-re előirányozott 50 százalékos emissziócsökkentés helyett ambicíózusabb dekarbonizációs célok mellett kötelezze el magát. A keresetet februárban nyújtották be.

A bíró azzal utasította el a keresetet, hogy az emissziócsökkentés eldöntése nem a bíróság, hanem a politikusok feladata. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy döntése nem veszi el a fiatal aktivisták kedvét a klímavédelem propagálásától.

Kép: Pixabay

A többi, folyamatban lévő keresetnek is az a célja, hogy erősebb klímavédelmi intézkedéseket húzzanak ki a szövetségi vagy a tagállami kormányzatokból. A legnagyobb esélye a "Juliana kontra U.S." keresetnek van, melyben 21 fiatal felperes azzal vádolja a szövetségi kormányt, hogy megsértette alkotmányos jogaikat, amiért nem kezelte megfelelő szigorúsággal a légszennyezést, s ezzel nem biztosította a hatékony klímavédelmet, és nem biztosítja a jövő generációk számára sem az élhető éghajlatot. Ezt a keresetet 2015-ben nyújtották be és itt nyilvánvalóan a kormány múltbeli tevékenysége is érintve van, ezért több esély van rá, hogy a bíró helyt ad neki.

2018 júliusában a Legfelsőbb Bíróság elutasította Donald Trump beadványát, mellyel le akarta állíttatni ezt a pert.

(Reuters)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo