A KPMG új ESG Tanúsítási Érettségi Indexe alapján világszerte a vállalatok 75 százaléka úgy érzi, hogy még hosszú út áll előtte ahhoz, hogy készen álljon az ESG teljesítményének tanúsítására és az új szabályozási követelményeknek való megfelelésre.
Pedig a 2024. január 1-jétől kezdődő üzleti év vonatkozásában az európai uniós közérdeklődésre számot tartó nagyvállalatoknak már kötelező lesz jelentést közzétenniük nemcsak arról, hogy árbevételük és költségeik mekkora hányada kapcsolódik fenntartható tevékenységhez, hanem az Európai Unió által elfogadott vállalati fenntarthatósági jelentési irányelv (CSRD) értelmében a külön erre a célra megalkotott sztenderdek alapján be kell mutatniuk a vállalati működés környezetre gyakorolt, illetve a klímaváltozáshoz kapcsolódó hatását, ide értve a kitűzött stratégiai célokat, a kockázatokat, az azonosított lehetőségeket és mindezek kezelésére szolgáló intézkedéseket, valamint a célok teljesülését jelző mérőszámokat (emlékeztetőül: 2024-től végérvényesen velünk lesz a CSRD).
"Egyszerűen összefoglalva, akkor áll készen egy vállalat az ESG tanúsításra, ha lefektette a vonatkozó szabályozási keretet, elvégezte a vonatkozó lényegességi felmérését, meghatározta a megfelelő mérőszámokat, és rendelkezik a hatalmas adatmennyiség méréséhez, összegyűjtéséhez és kezeléséhez szükséges rendszerekkel, folyamatokkal és kapcsolódó, jól kialakított, hatékonyan működő kontrollokkal" – így fogalmazott Nagy Zsuzsanna, a magyarországi KPMG ESG Megfelelőségi Szolgáltatásokért felelős partnere az index publikálásának apropóján. "Ha ezeket az előfeltételeket a vállalatok már megteremtették, akkor az előttük álló jelentéstételi ciklus során lépéselőnybe kerülnek, mert jobb eséllyel teljesítik a tanúsítás kritériumait. Sőt, az ESG-jelentéstételből további előnyökre is szert tehetnek."