Több tízmilliárd forint vár még gazdára

Megváltoztatta az agrárvállalkozások finanszírozását az MFB, így egyszerűsödött a pályázatok kiegészítő finanszírozása, tovább bővült az élelmiszeripai bankgarancia kedvezményezettjeinek köre, valamint meghosszabbították az MFB Gabona Forgóeszköz Hitelprogram igénybevételi határidejét.

A hitelprogramban eddig több mint négyszáz agrárvállalkozás jutott összesen 19 milliárd forintnyi kedvezményes kamatozású hitelhez, mellyel az agrárágazat közel 40 milliárd forint értékű beruházást valósított meg. A hitelt az ágazatban működő, beruházást megvalósító vállalkozások igényelhetik 5 millió és 1 milliárd forint közötti összegig, 15 éves futamidőre, kedvező, jelenleg 5%-os éves kamat mellett. A pénzintézet hétfőn bejelentette, hogy három programját is megváltoztatta:

Az Új Magyarország Agrárfejlesztési Hitelprogram 3. hitelcéljaként meghirdetett „Projekt kiegészítő hitel" 2009. július 10-tól akkor is igényelhető, ha az agrárvállalkozás által kapott támogatás összege már elérte a 400, illetve az 500 ezer eurós felső határt. További kedvező változások, hogy a hitel, és a kezesség támogatástartalmának, valamint az EMVA támogatásnak az együttes kezelésével a vállalkozások a számukra legkedvezőbb forrásszerkezettel tudják megvalósítani a beruházásaikat. Ennek lényege, hogy a különbözetet az MVH a kifizetendő támogatás összegéből vonja le, ha a hitel és a kezességvállalás támogatástartalmát, valamint a vissza nem térítendő támogatást is figyelembe véve, a számított támogatásintenzitás meghaladja az uniós rendeletben előírt felső határt.

Jó hír a nagyvállalkozásoknak, hogy ezentúl a projekt kiegészítő hitelt a mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő mezőgazdasági vállalkozások mellett ők is igényelhetik. A pénzintézet közlése szerint erre a célra még több mint 20 milliárd forint áll rendelkezésre.

Államilag garantált bankgaranciát is igényelhetünk

A pénzügyi és gazdasági válság hatásának mérséklése, az élelmiszer-feldolgozó vállalkozások működőképességének javítása, versenyképességük növelése, és fejlődésük elősegítése érdekében a pénzintézet 30 milliárd forint keretösszeggel meghirdette az MFB Élelmiszeripari Bankgarancia Programot. A bankgarancia célja, hogy megkönnyítse az élelmiszer-feldolgozó ágazatban működő vállalkozások számára a hitelhez jutás lehetőségét azáltal, hogy a forgóeszközhitel fedezetét az MFB államilag garantált bankgaranciájával erősítik meg.

A bankgarancia mértéke a garantálni kívánt forgóeszköz hitel tőke összegének 80%-a, de legalább 200 millió forint, és legfeljebb 2 milliárd forint lehet. A bankgarancia lejárata a hitel/kölcsön futamidejéhez igazodóan legalább egy év+egy nap, de legfeljebb 5 év lehet.

A 2009 májusában meghirdetett programban résztvevő vállalkozások köre kibővült, július 10-től már a TEÁOR '08 szerinti 10.32 gyümölcs-, zöldséglé gyártás és a 10.41 olajgyártás szerinti főtevékenységi körű vállalkozások is részt vehetnek a programban. Kedvező változás az is, hogy a szerződéskötéskor megállapított, a vállalkozás hitelminősítési besorolásától és a biztosítékoktól függő, 0,5-6,3%-os éves díjat az évenkénti felülvizsgálat során kizárólag csökkenteni lehet. Ezáltal lehetővé vált, hogy a hitelintézetek az MFB bankgaranciáját teljes értékű biztosítékként vegyék figyelembe a fedezetek értékelésekor.

A gabonakészletekre is jut pénz

Az MFB 2009. december 31-ig meghosszabbította az MFB Gabona Forgóeszköz Hitelprogram igénybevételi határidejét, hogy zavartalan legyen az ez évi gabonakészletek finanszírozása. A programban résztvevő 9 hitelintézetnél több mint 7,6 milliárd forint szabad keret áll rendelkezésre.

A 3 havi BUBOR+legfeljebb 4%-os kamatozású, legfeljebb 1 éves lejáratú forgóeszközhitel a mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozások saját termelésű vagy vásárolt gabona készleteinek finanszírozására használható fel.

Véleményvezér

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.
Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok

Fürdenek a pénzben a lengyel önkormányzatok 

Nyílik az olló Lengyelország és Magyarország között.
Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo