500 millió forintot nyert hat somogyi település

A közlekedés biztonságának javítására több mint 500 millió forintot nyert hat somogyi település a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács (DDRFT) pályázatán - közölte Pintér Attila, a testület tagja, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős miniszteri képviselője.

A Közlekedés biztonságát javító fejlesztések az országos közúthálózat települések belterületét érintő átkelési szakaszain című pályázatról a napokban döntött a testület - tette hozzá.

Ennek eredményeként körfogalmi csomópont kiépítésére Balatonmáriafürdő 86 millió, Csurgó 91 millió, Nagyatád 109 millió, Tab 78 millió forintot nyert el, míg Marcali lámpás csomópont kialakítására és sávszélesítésre 40 millió forint támogatást kapott - tette hozzá.

Pintér Attila tájékoztatása szerint a legnagyobb összegű támogatást - 110 millió forintot - Kaposvár kapta, a megyeszékhelyen áthaladó 61-es főközlekedési úton négy jelzőlámpás csomópontot, a várost átszelő másik, 67-es főközlekedési úton új autóbuszöblöket alakítanak ki. A támogatás mértéke a beruházások költségének 85-90 százaléka.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo