Napjaink Lőrinc barátja ugyanúgy melléfogott, mint a Shakespeare által megénekelt középkori megfelelője, aki volt oly kedves oda nyilatkozni, hogy: Családotok haragja, e viszály itt / Talán e friggyel szeretetre válik.
Bár ugyanakkor és ugyanott hozzátette: Amint lobogsz, hűséged fogy.
És szegény 21. századi Júlia tényleg elindult Moszkvába, de már fel sem szállt az ukrán kormánygépre, a reptérről visszafordult, hazament, leeresztette hajfonatát, hogy az jobban takarja könnytől ázó orcáját, s talán csak ama másik Júlia korábbi szavait idézgette kijevi magányában saját magának: Ó, gyűlölet, te anyja szerelemnek. / Korán láttam meg s későn ösmerem meg. / Milyen csodás, csodás a szerelem: / Halálos ellenségem szeretem.
A halálos ellenség - bár lobogott, lobogott, de hűsége az újévre elfogyott - elzárta a csapot.
Frigy nincs, a csap nem fagyott be nyitott állapotban, a viszály nem vált szeretetre, a Magyar Távirati Iroda pedig január 1-én a korhelyleves mellé feltálalta: moszkvai idő szerint 10 órakor lejárt az orosz-ukrán gázszállítási szerződés, amelynek keretében a Gazprom az ukrán Naftohaz cégnek szállít. Jelenthette volna Shakespeare és Kosztolányi nyelvezetét még inkább sutba vágva így is: magyarok, befagy a seggetek!
Pedig a mi, azaz az ukránok Júliája tényleg majdnem intézkedett, s a 2008-as óriás tartózás csaknem egésznek december végi átutalása után még a jövőt is rendbe akarta tenni: attól sem riadt vissza, hogy napjaink Capuletjének igen szépeket suttogjon, bizonyára az erkélye ablakában szorongatott telefonja segítségével: Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el, /
S ha nem teszed meg, esküdj édesemmé / És nem leszek Capulet én se többé.
Az eredmény? Csekélyke. Ha nem is Shakespeare-től, de tudjuk: nekünk, magyaroknak befagy a seggünk. Egyrészt azért, mert tízből nyolc-kilenc család Ukrajna alatt érkezett orosz földgázzal fűtött eddig. Másrészt azért, mert a boldogságos hazai hírharsona úszva a gyönyörtől kürtölte világgá a csonka hírt: nyugi magyar, 3,4 milliárd köbméter földgáz van a tározókban, s ez az egész télre elég.
Szóval nem fogunk fázni. Ha tudunk fizetni. Nem ám azt a gázt, amelyet az idén nyomhatnának be Tyumen és vidékén a nálunk végződő csőbe, mert az, ugyebár a kőolaj világpiaci árának hat-nyolc hónapja tartó csökkenése miatt ugyancsak olcsóbb lenne, hanem azt, amelyiket még akkor spájzoltunk be a föld alatt lévő tárolókba, amikor túl szép summát illett leperkálni érte. Szeretett kormányzatunkat ilyenkor két dologért veszi elő bölcs ellenzéke. Azért, mert gondol egyet és a világpiaci - mármint a tavaly őszi - áron adja el a lakosságnak a fűtőanyagot, ezzel nem torzítja, nem deformálja a piaci folyamatokat. És azért, mert gondol egyet és letöri - támogatja, az adófizetők pénzéből kiegészíti - az árakat, s bár drágábban vette, de olcsóbban adja tovább a földgázt, s még a tárolási költséget sem számolja fel a népnek.
Ne legyenek kétségeink, nem a friss tyumeni gáz hiánya, hanem a drága tavalyi készlet megfizethetetlensége miatt fagyhat be a magyarok segge 2009-ben. Mert hát a mai kormányzat nem tudja elődje stílusában lenyeletni a Mollal - és most már Brüsszellel - az árbefagyasztás különbözetét úgy, mint az az ezredfordulón kialakult hasonló piaci helyzet miatt bekövetkezett. Most sokkal inkább a mi Juliánk jelentheti a megoldást, meg a mai Capulet és Montague família, melyek között a 2009-es megbékélést pár bőröndnyi dollárral is elő lehet idézni, amennyiben Julia Timosenko kormányfő mégis átruccan Moszkvába a Gazprom pénztárához. Miközben fogadnák őt Moszkva Romeojának legfőbb köreiben páratlan szeretettel: - A szomszéd léget; nyelved muzsikája / Beszélje, mily roppant öröm szakadt rám, / Hogy ez áldott találkán összejöttünk - mi is megnyugodhatnánk, itt a Kárpát-medence kellős közepén. Hiszen e modern frigynek hála, mégsem fagyna be a seggünk.
