Kell a SZÉP a túléléshez

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége megdöbbent és aggódik, a cafeteria változások miatt, melyek következtében arra lehet számítani, hogy a munkáltatók ismét csökkentik ennek a béren kívüli juttatásnak az arányát, vagy az adótöbbletet a dolgozókra hárítják.

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

„A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége megdöbbenve, s várható következményeit illetően aggodalommal fogadta az azokról a kormányzati intézkedésekről szóló bejelentést, amely szerint a cafeteria eddigi 30,94 százalékos adóterhelése 2013 január 1-vel 51,17 százalékra emelkedik – áll a szövetségnek a Turizmus Panoráma Bulletinhez eljuttatott közleményében. (Egyelőre elégedettek lehetnek a szállodák az idei évvel.)

Itt olvashatja szakértőnk véleményét arról, hogy mit jelentene a gyakorlatban a cafeteria szabályok változása. (Itt olvashat a megszorító csomag többi lépéséről is.)

Fenti intézkedés következtében - a cafeteria 2011. január 1-vel történt adóemeléséhez hasonlóan - arra lehet számítani, hogy a munkáltatók juttatásaik között ismét csökkentik ennek a béren kívüli juttatásnak az arányát, vagy az adótöbbletet a dolgozókra hárítják, ami erősen visszavetheti a 2012-ben bevezetett SZÉP kártyák forgalmát, s különösen azok kereskedelmi szálláshelyeken történő felhasználását. Emiatt visszaeshet a belföldi turizmus, ami a 2012-ben a gazdasági válság következményeiből való kilábalás jeleit éppen mutató hazai szállodaipar teljesítményét és munkaerő foglalkoztatási pozícióját jelentősen ronthatja.

Üresedés lesz? Kép:PP/FörsterTamás

Fentiekkel kapcsolatban az MSZÉSZ a következőkre hívja fel a döntéshozók figyelmét:

1. A KSH adatai szerint Magyarországon 2012 január-augusztus között a szállodai vendégéjszakák száma 11.262 ezer volt, amelyből 4.856 ezret – az összesnek 43,1%-át – magyar vendégek töltötték el a szállodákban. Ebből 470 ezer Budapesten realizálódott, tehát a vidéki szállodák szempontjából különösen fontos belföldi kereslet – 90,3% - a fővároson kívüli hotelekben jelent meg.

2. Ugyancsak a KSH 2012 I-VIII. havi adatai szerint a magyarországi szállodákban a hazai vendégek 2.289 millió forint értékben Üdülési Csekkel, + 4.976 millió forint értékben SZÉP kártyával fizettek, ezek együttes felhasználása 7.276 millió forint volt, aminek kb. 91%-a, azaz 6.600 millió forint a vidéki – főleg magyar tulajdonban levő – szállodákban realizálódott. Ez az összeg a vidéki szállodák – idén január-augusztus közötti – kb. 28 milliárd forint belföldi vendégek által fizetett szobaárbevételének mintegy 23,6%-át teszi ki. Sok olyan – elsősorban wellness – szállodáról van tudomásunk, melyeknél az ÜCS+SZÉP kártya forgalom szoba árbevételük 50-70%-ot is eléri, meghaladja.

3. Az NGM honlapján részletes adatok találhatók a SZÉP kártyára vonatkozóan. Ezek szerint – idén augusztus végén – a kártyatulajdonosok száma meghaladta a 730.000-et, a SZÉP kártya három zsebébe összesen 56.464 millió forint került feltöltésre. A 3 zseb közül a szállásadás alszámlára fenti összeg 26,9%-át, a vendéglátás alszámlára 58%-át, a szabadidő alszámlára 15,1%-át töltötték fel.

Fenti adatok egyértelműen igazolják a SZÉP kártya jelentőségét a belföldi turizmus ösztönzésében, aminek szinten tartása, növelése - a hazai szállodaipar jelenlegi rendkívül nehéz pénzügyi helyzetében - nélkülözhetetlen. Az MSZÉSZ javasolja, hogy a cafeteria elemek között SZÉP kártya esetében tartsák meg annak jelenlegi adózási szintjét.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo