Vigyázat! Az adóhatóság is kint lesz a Hungaroringen

Szigorú ellenőrzéssorozatot indít a Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj ideje alatt. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal revizorai és pénzügyőrei is fokozottan ellenőrzik a Hungaroring területét és környezetét.

Népszerű a hatóságok körében a Forma-1 - Kép: SXC

A NAV szerint a tavalyi tapasztalatok azt mutatják, hogy szükség van az ellenőrzésekre. A kereskedők fele „elfelejtett” nyugtát illetve számlát adni, kiemelkedően sok volt a bevételeit eltitkoló taxis, sokan engedély és adószám nélkül árusítottak és nem jelentették be alkalmazottaikat. A vendéglátóhelyeken számos esetben igazolatlan eredetű jövedéki árut, valamint a versenyre kitelepült árusoknál a vásárlók megtévesztésére alkalmas hamis márkajelzésű ruházati termékeket is találtak a pénzügyőrök.

Idén először fiatalkorúak közreműködésével fogják ellenőrizni a rendezvény helyszínén az alkohol- és dohánytermék értékesítésére vonatkozó rendelkezések betartását. Az akció keretében a hatóságok a Hungaroring területén lévő és a környékre kitelepült kereskedelmi egységeket, mutatványos berendezések üzemeltetőit egyaránt ellenőrizni fogják - jelentette be Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott.

Tájékoztatása szerint idén kiemelt figyelmet kap a fiatalkorúak alkohollal és dohánytermékkel való kiszolgálásának ellenőrzése mellett a személytaxi-szolgáltatók ellenőrzése. Nagy hangsúlyt fektetnek a fogyasztókat megkárosító kereskedelmi gyakorlatok kiszűrésére, a nyugtaadási és ártájékoztatási kötelezettség betartására, illetve arra, hogy a méréshez használt italmércék és mérlegek hitelesek-e.

Indul a NAV nyári ellenőrzési akciója
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2013. július 2-án megkezdi nyári ellenőrzéssorozatát. Az országos akció során – a korábbi évekhez hasonlóan – az adóellenőrök és a pénzügyőrök a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon, a nyári fesztiválokon, a szabadtéri rendezvényeken és az idegenvezetési szolgáltatóknál vizsgálódnak. Az ellenőrzés-sorozat augusztus végéig tart.
Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője arról tájékoztatott, hogy a július elseje óta tartó nyári kiemelt ellenőrzések során eddig országosan 571 vendéglátó egységet vizsgáltak, az üzletek 36 százalékában találtak problémát. Megjegyezte, hogy a jogsértések száma nagyjából megegyezik a tavalyi év azonos időszakával. Pozitívumként értékelte, hogy a jelentősebb nyári fesztiválokon - Volt, BalatonSound - kisebb, a helyszínen orvosolható, ártájékoztatással összefüggő hiányosságot tártak fel. A hatóság által ellenőrzött 31 személytaxi 16 százalékánál találtak hiányosságot, az esetek többségében a nyugtaadási kötelezettségnek nem tettek eleget, vagy túlszámlázás történt. Szólt arról is, hogy több panasz érkezett az NFH-hoz a külföldiek sérelmére elkövetett jogsértésekről, ezért idén is lesznek idegen nyelvű próbavásárlások.
Így választja ki az ellenőrizendő cégeket a NAV
Szó sincs arról, hogy az Adóhatóság emberei véletlenszerűen szúrnák ki az adócsalókat. Céltudatosan választják ki ellenőrzésre a cégeket. Akinél már találtak hibát korábban, vagy épp áfát igényel vissza, biztosan készülhet.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo