Vidéken terjeszkedik a népszerű lakberendezési áruházlánc

A JYSK kiskereskedelmi üzletlánc két új áruházat nyit márciusban, két másik pedig megújul. Az új áruházak Bicskén és Várpalotán nyitnak, így már 98 üzlettel rendelkezik a JYSK Magyarországon.

Az új áruházak nyitása mellett a meglévő üzleteit is folyamatosan átépíti a JYSK, ez azt jelenti, hogy 2024 év végéig világszerte a vállalat minden áruháza, több mint 3300 egység megújul. Magyarországon márciusban Vecsésen és Szigetváron nyílik meg újra a következő átalakított áruház.

Az új üzletek mellett a régieket is felújítják (Fotó: JYSK)
Az új üzletek mellett a régieket is felújítják (Fotó: JYSK)

Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Ausztriáét és Görögországért felelős country directora a közleményben megállapította, hogy az online vásárlások felpörgése mellett továbbra is jelentős az igény a fizikai áruházakra, főleg a nagyobb értékű termékek, így a bútorok, matracok vásárlásánál.  

 

Az új áruházak mindegyike mintegy ezer négyzetméter alapterületű lesz.

A munkálatok során kiemelt figyelmet fordítottak az energiahatékonyságra, például az izzókat LED-ekre cserélték, a szociális helyiségekbe pedig mozgásérzékelőt szereltek. Az új koncepcióval az áruházak világításának energiafogyasztása legalább 25 százalékkal csökkenthető. 

A JYSK több mint 3300 áruházzal és webshoppal 48 országban van jelen, 31 ezer munkatárssal rendelkezik. A JYSK-csoport forgalma a 2022/23-as gazdasági évben 5,2 milliárd euró volt. A JYSK-nek jelenleg Magyarországon több mint 1000 munkavállalója van. A JYSK Magyarországon a 2022/23-as gazdasági évben 97 milliárd forint árbevételt ért el.

(MTI) 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo