Újvidéken is segítségre találnak a magyar kkv-k

A Kárpát Régió Üzleti Hálózat mától fogva Újvidéken is segítséget nyújt a magyar vállalkozóknak üzleti sikereik elérésében. A Kárpát-medencében tevékenykedő irodák száma az újvidéki iroda megnyitásával hétre bővült.

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint az irodahálózat dinamikus bővülése összhangban van a kormány külgazdasági törekvéseivel. Fél éve nyílt meg az első iroda Erdélyben, az azóta eltelt időszak eredményei között szerepel félezer megkeresés, az adott országra vonatkozó céginformációs adatbázis létrehozása, számos cégalapítás és jó néhány szerződés megkötése. Az államtitkár kiemelte a magyar vállalkozások számára a Kárpát-medencei térség fokozott jelentőségét, továbbá hangsúlyozta, hogy a hálózat lehetőségeivel élni kívánó vállalkozásoknak a szomszédos országokban való megjelenés lehet az első lépés a globális piac felé.

Most már Újvidéken is segítségre lelhetnek a magyar kkv-k

A Kárpát Régió Üzleti Hálózat irodáinak feladatai között a kereskedelemfejlesztési programok előkészítése és lebonyolítása szerepel. Ezen túlmenően az irodák segítséget nyújtanak a magyar és a külföldi cégek közötti kapcsolatfelvételre, illetve a külpiacokra törekvő magyar cégeket folyamatosan ellátják nélkülözhetetlen külgazdasági, valamint specifikus, helyi piaci ismeretekkel. Cégalapítás esetén tanácsadási szolgáltatásokkal áll rendelkezésre az irodahálózat. Az irodák adott esetben inkubátorházként is funkcionálhatnak, továbbá információkkal látják el a magyar vállalkozásokat a környező országok privatizációs és befektetési projektjeiről, valamint a konkrét exportlehetőségekről – mindezen szolgáltatásokat térítésmentesen vehetik igénybe az érdeklődő cégek.

A Kárpát Régió Üzleti Hálózat a Nemzetgazdasági Minisztériumban kidolgozott, a Kárpát-medence egészére vonatkozó, a magyar gazdasági növekedést támogató Wekerle Terv megvalósításának egyik legfontosabb eszköze. A Délvidéken, Újvidéken megnyitott, új helyszínnel bővülő hálózat a magyar kamarai rendszer vegyes kamaráira, az állami kereskedelemfejlesztés több évtizedes tapasztalatára, valamint a térségben működő régiós gazdasági fejlődésben érdekelt vállalkozásokra alapozva épül ki. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzeti Külgazdasági Hivatallal stratégiai szövetségben építi ki és üzemelteti a tizenegy határon túli helyszínen létrejövő irodát.

A jelenleg működő hét iroda hónapról-hónapra egyre nagyobb számban szolgálja ki a vállalkozásokat, köti össze a hazai és a határon túli cégeket, katalizál üzleti együttműködéseket, információival segíti üzleti döntések előkészítését. A munkatársak számos tőkekihelyezési lehetőséget térképeztek fel, amelyek közül néhány a hálózat honlapján (www.crbnet.eu) is elérhető. A visszajelzések pozitívak, az újabb iroda megnyitásával a sikeres munka tovább folytatódhat.

Az üzletfejlesztési hálózat egy erős, európai mértekben is versenyképes régiós gazdasági együttműködés létrehozásának felismeréséből eredő kezdeményezés, mely mentén a magyarországi, a kárpátaljai, az erdélyi, a felvidéki és a délvidéki vállalkozások munkahelyeket teremtenek és biztos támaszai a nemzetpolitikának.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo